NB II: a BVSC kölcsönvette a Loki kapusát, a Tatabánya megszerezte a Honvédtól távozó U21-es válogatottat

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 17:37
Eördögh András és Dragóner Attila ügyvezető (Fotó: Opus Tigáz Tatabánya/Facebook)
A labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC kölcsönvette az élvonalbeli DVSC 18 éves kapusát, Erdélyi Benedeket, az Opus Tigáz Tatabánya pedig bejelentette, hogy szerződtette a Budapest Honvédtól távozó Eördögh Andrást.

 

Az NB I-es Debreceni VSC a hivatalos oldalán közölte, hogy Erdélyi Benedek a következő szezont a másodosztályú BVSC-nél tölti. A 18 éves kapus – akivel nemrég szerződést hosszabbított a Loki – eddig egyszer védett az élvonalban, a Puskás Akadémia elleni, 4–1-re elveszített idényzárón a 83. percben állt be csereként Megyeri Balázs helyére, míg az NB III-as tartalékcsapatban 41 alkalommal lépett pályára.


A Budapest Honvéd már korábban közölte, hogy Eördögh András távozik a klubtól, szombaton pedig a szintén NB II-es Tatabánya a közösségi oldalán bejelentette, hogy szerződtette az U21-es válogatott játékost.

„Dragóner Attila (a klub ügyvezetője – a szerk.) részletesen felvázolta az elképzeléseket, bemutatta a klub filozófiáját, ami nagyon szimpatikus volt. Izgatottan várom, hogy megkezdjem a munkát, és együtt dolgozzunk a srácokkal a közös célért” – mondta érkezésekor a 22 éves támadó középpályás, aki kispesti színekben 7 NB I-es és 24 NB II-es meccsen lépett pályára, de a Siófok játékosaként még 47 alkalommal jutott szóhoz a másodosztályban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BVSC-ZUGLÓNÁL
Érkezett: Erdélyi Benedek (Debreceni VSC – kölcsönbe)
Távozott: Ihrig-Farkas Sebestyén (Vasas FC – kölcsönből vissza), Mucsányi Márk (Újpest FC – kölcsönből vissza), David Nwachukwu (nigériai, Debreceni VSC – kölcsönből vissza)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Bertus Lajos (Tiszakécske), Csernik Kornél (Szombathelyi Haladás), Eördögh András (Budapest Honvéd), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Jelena Richárd (FK Csíkszereda – Románia)
Távozott: Buna Gábor (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Forró Gyula (visszavonult), Hadobás Zétény (visszavonult), Molnár Tibor (?), Szalánszki Gergő (?), Szegő Imre (?)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik