NB III: volt válogatott játékos ül le az újonc kispadjára

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 11:10
Erős Károly (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A korábbi kétszeres magyar válogatott labdarúgót, Erős Károlyt nevezte ki vezetőedzőjének az NB III-ban újonc Tiszaföldvár SE.

 

A korábbi újpesti közönségkedvenc játékos-pályafutása során összesen 402 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, 30 gólt szerzett. Nemcsak a lila-fehéreknél játszott a korábbi középpályás, hanem megfordult többek között a Vasasnál, az MTK-nál és a Honvédnál is. A magyar válogatottban két felkészülési találkozón kapott szerepet, Lengyelország (0–0) és Jordánia (1–1) ellen. Edzőként dolgozott már a harmadosztályban, például Dabason és Monoron.

Erős Károly elődje, Sonkoly Lajos marad a klubnál, és asszisztensedzőként segíti az új tréner munkáját.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében bajnok Tiszaföldvár SE a Villány TC ellen sikerrel megvívott osztályozón (összesítésben 6–2) harcolta ki az NB III-ba jutást.

 

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

NB III: Szolnoki Roland féléves kihagyás után visszatért a Puskás Akadémiába

Labdarúgó NB II
2025.08.06. 21:08
Ezek is érdekelhetik