NB II: Siófokról érkezett az Ajka első nyári szerzeménye

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 08:46
Kitl Miklós (balra) az Ajka első nyári szerzeménye (Fotó. fcajka.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka a legutóbb a BFC Siófokban játszó Kitl Miklós személyében rutinos középpályással erősítette meg keretét – számolt be róla a bakonyi klub honlapja.

 

Kitl Miklós utánpótláséveit Kiskunmajsán, a Budapest Honvédnál és Kecskeméten töltötte, utóbbi csapatban mutatkozhatott be az első osztályban. Kecskemétet követően Diósgyőrben, az NB II-es Dorogban, majd Békéscsabán szerepelt. Az előző idényt a szintén másodosztályú BFC Siófoknál töltötte, amelyben alapember volt, 30 bajnokin lépett pályára és hat gólt szerzett.

A 27 éves középpályás hároméves szerződést írt alá a bakonyi együttessel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FC AJKÁNÁL
Érkezett: Kitl Miklós (BFC Siófok), Nagy Benjámin (Balatonfüred – kölcsönből vissza)
Távozott: Babos Bence (Fehérvár FC – kölcsönből vissza), Forgó Milán (Vasas FC – kölcsönből vissza), Fiáth Bence (Budafoki MTE – kölcsönből vissza), Görgényi Dávid (?), Présinger Ádám (?), Szűcs Kristóf (?)

 

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik