Levélben mondott fel a kisvárdai légiós, a klub a FIFA-hoz fordul

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 17:09
Ilievszki 75 meccsen 10 gólt szerzett a Kisvárda színeiben (Fotó: Török Attila)
Mario Ilievszki nem jelent meg a másodosztályba kieső Kisvárda nyári felkészülésének első edzésén a csapatnál, ugyanakkor helyette az ügyvédje által küldött levél érkezett a klubhoz, amelyben arról tájékoztatják az egyesületet, hogy a 22 éves csatár szerződését felmondottnak tekinti, s nem tervezi a visszatérést a csapathoz.

 

A Kisvárda holnapján olvasható beszámoló szerint a csatár a még egy évig érvényes szerződése ellenére nem tért vissza a csapathoz a nyári felkészülés kezdetére, helyette ügyvédjén keresztül levélben felmondta a szerződését.

„Ezt a felmondást a klubunk nem fogadja el, mert érvényes szerződés köti hozzánk. Természetesen a klub megteszi a szükséges jogi lépéseket a játékossal szemben, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA illetékes testületéhez fordulunk. A FIFA joggyakorlata szerint a szerződés egyoldalú megszüntetése a legsúlyosabb lépés, amit egy játékos elkövethet, és ilyen esetben természetesen a klub kártérítési és a fegyelmi szankció igényével léphet fel, amelyekkel mi is élni fogunk, illetve jogunkban áll továbbá kérni a futballista több hónapos, játéktól való eltiltását is. A kártérítés megítélése esetén nemcsak a játékos, hanem az őt leigazoló klub is egyetemlegesen felelős annak megfizetéséért, ezen túlmenően még fegyelmi szankcióként az új klubot az átigazolásból is kizárhatja a FIFA” – tájékoztatta a klub honlapját a Kisvárda operatív igazgatója, Róka Géza.

A kisvárdaiak még áprilisban arról számoltak be, hogy amennyiben mégis a másodosztályban szerepelne a csapat, akkor sem fogják a légiósaikat elküldeni, és ezért a szerződéseket is úgy kötötték a játékosokkal, hogy a kiesésre hivatkozva azokat ne lehessen felmondani.

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:26

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:27

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53
Ezek is érdekelhetik