Csertői Aurél marad a Budapest Honvéd élén

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 14:08
null
Csertői Aurél marad a Honvéd edzője (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd bejelentette, hogy Csertői Aurél marad a csapat vezetőedzője.

„Csertői Aurél nehéz időszakban vette át a csapat irányítását, és nehezítette a dolgát, hogy nem engedhettünk abból sem, hogy klubunk számára kiemelt fontosságú feladat a fiatalok fejlesztése és beépítése. A célunk, hogy a következő szezonban stabil csapatunk legyen, hogy eredményesen futballozzunk és építeni tudjunk az akadémiánk értékeire, akik mellett persze rutinra is szükség lesz a pályán“ – olvashatók Kun Gergely ügyvezető szavai a klub honlapján.

Csertői Aurél 2023 novemberében érkezett a Budapest Honvédhoz. Az 58 éves edző az Ajka elleni 1–0-s győzelemmel debütált, Csertői érkezését követően a Honvéd hétszer nyert és 28 pontot szerzett, így a kilencedik helyen zárta az idényt.

Csertői korábban dolgozott a Győrnél, a Siófoknál, a Fehérvárnál, a Sopronnál, a Haladásnál és a Kecskemétnél is. Legtöbb időt a Paks élén töltötte, melyet 188 mérkőzésen át irányított, a Honvéd előtt a Gyirmótot irányította közel 150 mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 órája

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
20 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

NB II: nem érvényesítik az opciót, távozik a Szeged szerb vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 13:06

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58
Ezek is érdekelhetik