Újpesti segítséggel térhet vissza a Vác a magyar futball vérkeringésébe

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 21:50
A váci stadiont is felújítanák az együttműködés keretében (Fotó: Grnák László/Nemzeti Sport)
Szorosan együttműködhet az újjáalakuló Újpest FC a jövőben a Váccal. Az elképzelések szerint a klubok a Ferencváros és a Soroksár kapcsolatával megegyező módon, testvérklubként működnének; ennek első lépéseként újpesti segítséggel a Vácot felvinnék az NB II-be, sőt, a stadionját is felújítanák.

 

A Nemzeti Sport információi egybecsengenek a csakfoci.hu értesüléseivel, miszerint az NB I-es Újpest FC és a Vác VLSE testvérklubként működhet a jövőben; első lépésként az újpestiek anyagi befektetésével a váciak visszakerülhetnek a magyar futball vérkeringésébe. A cél az, hogy a Vác jövőre az NB III-ba, majd ha ez sikerül, akkor az NB II-be jusson fel, s erre összesen három évet szánnának a felek. 

Ha a Vác az NB II-ben szerepelhetne, akkor az újpesti fiatal tehetségek az NB III-as második csapatuk után a másodosztályú Vácban szerezhetnének rutint, mielőbb az élvonalbeli Újpest keretéhez kerülnének. Ez az együttműködés ugyanúgy nézne ki, mint ahogyan a Ferencváros és az NB II-es Soroksár esetében már évek óta remekül működik.

A megállapodás részeként az újpestiek a leromlott állapotú váci stadion felújításába is beruháznának, hogy a létesítmény újfent alkalmas legyen NB II-es mérkőzések megrendezésre. A 2015 és 2020 között a másodosztályban szereplő, az angol John Marshall által tulajdonolt váciak a fedett lelátó hiánya miatt – néhány fordulót kivéve – nem játszhatták hazai meccseiket saját stadionjukban.

Úgy tudjuk, az elvi-szakmai megállapodás már megszületett a felek között, de a szerződést még nem írták alá. 

A Vác VLSE a Pest megyei I. osztályban egy fordulóval a vége előtt 40 ponttal a 7. helyen áll Kovács Péter irányításával.

Az idei év egyébként jubileumi esztendő a váci futball számára, hiszen éppen 30 éve, 1994-ben ünnepelhetett a Vác FC Samsung NB I-es bajnoki címet. A szombati délutáni, Dunakeszi elleni bajnoki előtt az egylet ünnepség keretében köszönti a bajnokokat, az eseményre mindenkit szeretettel várnak.

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
5 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
19 órája

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Különleges mezben játszik az Újpest a 245. derbin

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 18:00

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest az NS-nek bejelentette: stratégiai partnerségre lépett a Red Bull-lal

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 13:21
Ezek is érdekelhetik