Megyei foci: berohant a pályára, és megütötte a játékost a szurkoló

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.08. 17:48
A gyöngyöshalászi csapat játékosa volt a sértett (Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap)
Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 56 éves férfi ellen, aki a Heves Vármegyei I. osztályban tavaly áprilisban megrendezett Andornaktálya SE–Gyöngyöshalász SE mérkőzésen berohant a pályára, majd megütötte az egyik játékost.

Az eset újabb fejleményeiről hétfőn dr. Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta a Heol.hu hírportált. A közlésből kiderült, hogy mivel a hazai csapat vezetett, a 92. percben az egyik andornaktályai játékos testével fedezve kiengedte a labdát az alapvonalon. Ebből szóváltás, majd dulakodás alakult ki közte és az ellenfél egyik, ezt nehezményező játékosa között. A hazai futballista édesapja ekkor a nézőtérről felpaprikázott hangulatban berohant a játéktérre, ahol hátulról, ököllel tarkón vágta a fiát lökdöső játékost, azután pedig kiszaladt a pályáról.

Az ügyészség a körülményeket, és a törvényi rendelkezéseket is figyelembe véve a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre a terheltet, valamint határozott időre tiltsa el őt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenyrendszerében szervezett események látogatásától. A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a múlt héten meghozott büntetővégzésével 330 ezer forint pénzbüntetést, továbbá egyéves eltiltást szabott ki a vádlottra. A végzést a vádhatóság tudomásul vette.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik