NB II: Olaszországból érkezett fiatal játékos a Kozármislenyhez

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 13:34
Hegedűs Levente Kozármislenyben folytatja (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
A 18 esztendős Hegedűs Levente személyében Olaszországból igazolt középpályást a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny – számolt be róla a klub honlapja.

Hegedűs Levente utánpótlás-labdarúgóként megfordult a Dunaújváros, a Paks, a Videoton és a Puskás Akadémia csapataiban, majd 2022-ben, 17 évesen az NB III Nyugati csoportban szereplő III. Kerületi TVE csapatához szerződött, ahol Aczél Zoltán keze alatt pallérozódott. Az előző idényben 31 NB III-as bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett. Külföldön is felfigyeltek rá, 2023 nyarán Olaszországba, az Unione Sportiva Lecce csapatába igazolt, ahol belekóstolhatott a légióséletbe, s a Primavera csapatban szerepelt. Most onnan tér vissza hosszabb távú szerződés keretében Magyarországra, a Kozármislenyhez.

Nagyon örülök, hogy itt vagyok, a mestert, Aczél Zoltánt már korábbról ismerem, mellette tudtam a legtöbbet fejlődni itthon – ecsetelte a klubhonlapon Hegedűs. – Sok potenciál van ebben a csapatban, és bízom benne, hogy ha kellő alázattal, sok munkával sikerül itt bizonyítanom, akkor az NB II-es felnőtt karrierem is el tud indulni egy jó irányba.”

Magyar Márk klubigazgató hozzátette, hogy a fiatal játékos egy ideje már a csapattal edzett, de az átigazolási procedúra bonyolultsága miatt eddig még nem tudták bejelenteni az érkezését. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENY FC-NÉL
Érkezők: Daru Bence (Szeged-Csanád GA), Hegedűs Levente (Unione Sportiva Lecce – Olaszország), Konsztantinosz Ikonomu (görög-magyar, Soroksár), Koszovscsuk Olekszandr (ukrán-magyar, Bp. Honvéd II), Kósa Marcell (III. Kerületi TVE), Oroszi István (Budafok), Szabó Bálint (Újpest – kölcsönbe, legutóbb FK Csíkszereda – Románia, kölcsönben), Vogyicska Bálint (Ajka)
Távozók: Barkóczi Benedek (MTK – kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (befejezte pályafutását), Megyeri Gábor (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Ajka), Rácz Balázs (DVSC – kölcsönből vissza, onnan PMFC), Sági Milán (Tiszakécske), Vajda Roland (Tiszakécske) 

 

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik