NB II: az FTC-től igazolt szélsőt a Vasas

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 12:49
Szánthó Regő két és fél évre írt alá (Fotó: Vasas)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Szánthó Regőt a Ferencvárostól. A hírt az élvonalbeli klub is megerősítette.

 

Szánthó Regő, aki a Vasas második téli szerzeménye, korábban Győrben, a Ferencvárosban, Zalaegerszegen és Dunaszerdahelyen futballozott. A DAC-tól 2023 nyarán tért vissza a zöld-fehérekhez, de sérülés miatt nem lépett pályára – sérvvel műtötték.

A 23 éves Szánthó nyolc alkalommal lépett pályára az U21-es nemzeti együttesben. Az U19-es válogatottban egyszer, az U18-asban hatszor játszott.

Az NB I-ben 34-szer, az NB II-ben 65-ször lépett pályára, előbbiben tíz, utóbbiban 12 gólt szerzett. Összesen 32 gólt szerzett és 23 gólpasszt adott a magyar élvonalban, a másodosztályban és a Magyar Kupában pedig 26 gól és 21 gólpassz a mutatója.

Dunaszerdahelyen 37 meccsen hat gólt szerzett.

„Nagyon örülök, hogy a Vasashoz kerültem, köszönöm a klub és Nagy Miklós sportigazgató bizalmát, azon leszek, hogy a góljaimmal és a gólpasszaimmal megháláljam mindezt – mondta Szánthó. – Nagyon tetszett az a jövőkép, amit felvázolt, szeretnék hozzájárulni a jövőbeli sikerekhez és a csapat rövid és hosszú távú céljaihoz egyaránt. Ami a játékomat illeti: a pontrúgásokat, az átlövéseket és az egy az egy elleni párharcokat tartom a legnagyobb erősségemnek. Bár sérülésből tértem vissza a közelmúltban és van némi meccshiányom, napi két edzéssel és folyamatos terheléssel készülök a visszatérésre, remélem, hamarosan a pályán is bizonyíthatok!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Doktorics Áron (Haladás), Szánthó Regő (FTC)
Távozók: Kovács Patrik (Fehérvár FC), Szilágyi Szabolcs (Mezőkövesd – kölcsönbe), Balajti Ádám (?), Ihrig-Farkas Sebestyén (BVSC – kölcsönbe)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár FC), Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország), Edgar Szevikjan (örmény, Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Stjepan Loncar (bosnyák, Asztana – Kazahsztán) 
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Puskás Akadémia)
Távozók: Sigér Dávid (szabadon igazolható), Szánthó Regő (Vasas FC), Vogyicska Balázs (soroksári kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anderson Esiti (nigériai),  Owusu Kwabena (ghánai), Samy Mmaee (belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország), Tokmac Nguen (norvég)

 

Legfrissebb hírek

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
18 órája

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Sötét lóból tényleges kihívó? Ismét megpróbálkozhat a feljutás kiharcolásával a Szeged – NB II-es felvezetés, 10. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 16:04

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:18

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47
Ezek is érdekelhetik