Kihúzta a Misleny az ETO méregfogát, és otthon tartotta a három pontot

KVANDUK BENCEKVANDUK BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 13:50
Bekéék (balra) nem hagyhatják, hogy egy újabb zöld együttes, az ETO feltartóztassa őket (Archív felvétel: Laufer László/Új Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a HR-Rent Kozármisleny nagy vadat készült ejteni, hiszen a második helyezett ETO FC Győrt fogadta. A kék-fehérek már a mérkőzés korai szakaszában vezetést szereztek az élvonalba vágyó vendégek ellen, és a későbbiekben sem is engedték ki a kezükből az irányítást (1–0).

 

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
HR-RENT KOZÁRMISLENY–ETO FC GYŐR 1–0 (1–0)
Kozármisleny, Kozármislenyi Stadion, 800 néző. Vezette: Antal Péter (Mohos Milán, Vörös Dániel)
KOZÁRMISLENY: Lékai – Horváth D., Gajág, Turi – Beke (Szabó B., 61.), Nagy E., Major S., Nagy M. (Molnár Á., 79.) – Schuszter (Hegedűs M., 36.), Kirchner (Horváth P., 61.) – Daru (Tóth Z., 61.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
ETO: Ruisz – Kovács M. (Vera, a szünetben), Szépe, Boldor (Szujó, 49.), Vianna – Anton, Tóth R. – Bumba (Kröhn, 63.), Skvarka (Diarra, 79.), Huszár (Boschilia, a szünetben) – Lukics. Vezetőedző: Antonio Munoz
Gólszerző: Daru (19.)
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán: – Megérdemelten nyertünk, több helyzetet dolgoztunk ki. Ha a Győr keretét, az NB I-es szintű játékosait és a költségvetését nézzük, mi kis csapat vagyunk. A játékosokat dicséri, hogy maradéktalanul megvalósították a taktikát.
Antonio Munoz: – Talán ez volt a szezonunk legrosszabb meccse. Most fel kell emelnünk a fejünket, és előre kell tekintenünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Élesebben kezdett vendégénél, az ETO FC Győrnél a HR-Rent Kozármisleny, és az első helyzetei egyikét ki is használta. Daru talált be villámgyors kontra végén a 19. percben – Kirchnertől kapta a labdát egy méterre a kaputól. Ezt követően is inkább a hazaiak irányítottak, az ETO nagyon ráérősen várta, hogy valamit elrontsanak a hazaiak, akik nem voltak hajlandóak akkorát hibázni, hogy abból helyzete lehessen.

A szünetben kettőt is cserélt a vendég győriek vezetőedzője, Antonio Munoz, aki nem lehetett elégedett sajátjai teljesítményével. Ez sem rázta azonban fel a zöld-fehérek támadójátékát. Olyanok voltak, mint egy tölténytelen fegyver, nem voltak veszélyesek a hazai kapura. A második félidőben a 65. percben kínálták meg először Lékait, ugyanakkor a hazaiak rohamai is egyre kevésbé voltak veszélyesek. Habár Major Sámuel próbálkozása után Ruisz nagy bravúrral hárított egy közeli löketet. 1–0

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavasszal még nyeretlen, a legutóbbi két bajnokiján ikszelő Kozármisleny a februári három bajnokiján mindössze négy pontot gyűjtő, de továbbra is feljutásra álló ETO FC Győr ellen.

 

Legfrissebb hírek

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
14 perce

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 13:27

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:50

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik