A Budapest Honvéd közleményt adott ki Kundrák Norbert ügyéről

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 18:02
Kundrák Norbert (jobbra) (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, a Miskolci Járásbíróság súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen elítélte a Budapest Honvéd NB II-es labdarúgócsapatának Magyar Kupa-győztes labdarúgóját, Kundrák Norbertet. A kispesti klub közleményben reagált a hírre.

 

A Budapest Honvéd közleménye változtatás nélkül:

„A Budapest Honvéd 2024. február 14-én, a szerdai napon értesült Kundrák Norbert bírósági ügyéről, amely kapcsán haladéktalanul elkezdtük az eset munkáltatói kivizsgálását.

Ennek során megállapítottuk, hogy bár a jogerős bírósági döntés 2023 decemberében született meg, a cselekmény Kundrák Norbert Honvédba való igazolása előtt (2022. június 16-án) történt, így a labdarúgó nem sértette meg a klubbal kötött munkaszerződését, abban viszont hibázott, hogy nem értesítette klubunkat a történtekről, az ügynek ezen részét házon belül rendeztük.

Kundrák Norbert nyáron tért vissza Kispestre, hozzáállására nem volt panasz, sajnálatos sérülése alatt is végig azon volt, hogy újra egészséges legyen és olyan formában kerüljön, amellyel segíteni tudja a csapatot.

Egyúttal pedig hangsúlyozzuk, hogy a Budapest Honvéd elítéli az erőszakot és elfogadhatatlannak tartjuk a konfliktusok erőszakos rendezését!

Az ügyet ezzel a közleménnyel lezártnak tekintjük, további nyilatkozatot nem kívánunk tenni.”

Minden más foci
2024.02.15. 12:09

Megverte szomszédját, börtönbüntetésre ítélték a Honvéd labdarúgóját

A Fradival Magyar Kupa-győztes Kundrák Norbertet és családját jogerősen elítélték.


 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik