NB II: korábbi brazil utánpótlás-válogatott középpályást igazolt a Győr

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 13:49
Boschilia a győriek legújabb szerzeménye (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a brazil Cortibia középpályását, a 27 éves Gabriel Boschiliát.

Az ETO FC Győr hivatalos honlapján megjelentek szerint a 27 éves Gabriel Boschilia az idény végéig szóló, hosszabbítási opciót is tartalmazó megállapodást kötött a klubbal. Boschilia posztját tekintve támadó középpályás, utánpótlás korú játékosként a brazil válogatottal szerepelt a 2013-as U17-es világbajnokságon, ahol hat találattal a második helyen zárt a góllövőlistán, s később az U20-as válogatottban is szerepelt – összesen 17 alkalommal pályára lépve a korosztályos válogatottakban.

Boschilia a Guaraninál kezdett futballozni, majd még ifistaként a Sao Paulo játékosa lett, s a 2014–2015-ös idényben itt is mutatkozott be a felnőttek között, majd 19 évesen felcsapott légiósnak és a francia élvonalban szereplő Monacóhoz igazolt, ahol három idényen át szerepelt, többek között Kylian Mbappéval, Radamel Falcaóval vagy éppen Bernardo Silvával játszott együtt, s 2017 nyarán francia bajnoki címet ünnepelhetett.

Megfordult a belga Standard Liégénél, s a francia Nantes-nál is, majd visszament a Monacóhoz, mielőtt hazaigazolt volna az Internacionalhoz, majd másfél éve a szintén élvonalbeli Coritiba játékosa lett, s innen – ingyen – igazolt a győriekhez. A Transfermarkt szerint Boschilla az 1.7 millió euróra becsült értékével nemcsak a Győr, de az egész NB II legértékesebb játékosa, s az NB I-ben is a 15. legértékesebbnek számítana. 

 

Legfrissebb hírek

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 13:27

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:50

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25
Ezek is érdekelhetik