NB II: a Puskás-díjas Zsóri visszatér Budafokra

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 11:49
null
Zsóri Dániel visszatért Budafokra (Fotó: budafok1912.hu)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE-nél kezdte meg a felkészülést Zsóri Dániel. A másodosztályú klub most hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 2019-ben Puskás-díjat nyert labdarúgó az idény végéig kölcsönbe visszatér a csapathoz.

 

Zsóri Dániel a Debreceni VSC színeiben mutatkozott be az NB I-ben 2019-ben. A Ferencváros ellen szerzett góljával Puskás-díjat nyert, majd játszott Fehérváron és Zalaegerszegen is az MTK előtt. A 23 éves támadó a 2020–2021-es idényt kölcsönben a Budafoki MTE-nél töltötte, 26 tétmérkőzésen nyolc gólig és öt gólpasszig jutott.

„Szerettem Budafokon futballozni, örülök, hogy ismét itt szerepelhetek. Remélem, ezen a jó helyen, ahová nagyon szép emlékek fűznek, újra felépíthetem magam, és hogy a csapat hasznára tudok lenni. Élvezni akarom a játékot” – nyilatkozta az idény végéig kölcsönbe Budafokra visszatérő Zsóri.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Marin Jurina
(bosnyák-horvát, Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Lehoczky Roland (Tiszakécskei LC), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik