NB II: a Honvéd és a Puskás egykori játékosa is távozik Szegedről

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 13:28
Prosser Dániel egy év után távozik Szegedről (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II-ben harmadik helyen telelő Szeged-Csanád Grosics Akadémia hivatalos felületein tudatta, hogy távozik a csapattól a jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Prosser Dániel és a Puskás Akadémiától kölcsönvett Radics Márton.

 

A másodosztályban 3. helyezett szegedieknél jelentős változások történtek eddig a téli átigazolási időszakban, hiszen Paksról Nagy Richárdot, az MTK-tól Zuigeber Ákost,  Zalaegerszegről Klausz Milánt, a ciprusi Akritasztól Onódi Ákost szerezték meg, miközben Nagy Zsombor visszatért a fővárosi kék-fehérekhez, míg Daru Bence, Marko Rodics és Dimitrije Acsimovics szerződését felbontották.

A klubtól most újabb játékosok távoztak, a jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező, korábban a Honvédnál, a Puskás Akadémiánál, a DVTK-nál és az MTK-nál is megfordult Prosser Dániel ugyanis 29 NB II-es bajnoki és egy gól után továbbáll, ahogy nem marad a csapatnál a nyáron a Puskás Akadémiától kölcsönvett Radics Márton sem, aki hét másodosztályú meccs után a tavaszi szezonra visszatér Felcsútra.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik