NB II: 32 évesen visszavonul a 180 NB I-es meccsen játszó középpályás

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.08. 15:01
Befejezi labdarúgó-pályafutását Egerszegi Tamás, aki 2023 nyarán érkezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármislenyhez és az őszi szezonban öt mérkőzésen erősítette a csapatot – számolt be róla a klub honlapja.



Egerszegi Tamás (balra, fehér mezben) befejezi pályafutását (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Egerszegi Tamás (balra, fehér mezben) befejezi pályafutását (Fotó: kozarmislenyfc.hu)


A 32 éves Egerszegi Tamás pályafutása során összesen 180 NB I-es mérkőzésen lépett pályára: az Újpest színeiben debütált az első osztályban, majd később a Siófok, a Diósgyőr, a Mezőkövesd, a Vasas és a Paks csapatában játszott és összesen 13 gólt szerzett.

2017 őszén Lengyelországban légióskodott, majd megfordult az NB II-ben Gyirmóton, a Győri ETO-ban és a III. Kerületnél; utóbbi együttestől igazolt tavaly nyáron Kozármislenybe, ahol ősszel – védőként – mindössze négy bajnokin és egy Magyar Kupa-meccsen szerepelt.

A mislenyeikhez korábban már bejelentették a támadó Daru Bence és a kapus Oroszi István érkezését, továbbá Nagy Mihály Krisztián, Barkóczi Benedek és Megyeri Gábor távozását, illetve Turi Tamás és Kirchner Krisztán szerződéshosszabbítását.

Legfrissebb hírek

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
19 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
6 órája

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
6 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
9 órája

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
Tegnap, 15:29

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.09.30. 08:26

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53
Ezek is érdekelhetik