NB II: Kulcsár Árpád lett a Pécs vezetőedzője

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 17:02
null
Kulcsár Árpád irányítja a csapatot (Fotó: pmfc.hu)
A klub korábbi játékosa, Kulcsár Árpád lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC vezetőedzője.

 

A baranyai klub honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a 49 éves, pro licences Kulcsár Árpád 2001 januárjától 2009 nyaráig futballozott a PMFC-ben. A korábbi gólerős balszélső 190 bajnokin lépett pályára pécsi színekben, és tagja volt a 2003-ban az élvonalba jutott együttesnek.

Később edzőként visszatért, megbízott szakvezetőként az első és a másodosztályban is vezette már a csapatot. Legutóbb a klub utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

A tabella 12. helyén álló PMFC-re ebben az évben még három bajnoki mérkőzés vár: vasárnap a Budafokot fogadja, egy héttel később Szegedre látogat, majd december 10-én a Mosonmagyaróvár otthonában zárja az esztendőt.

A pécsiek előző edzőjét, Weitner Ádámot szeptember 28-án menesztették.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
14 órája

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17
Ezek is érdekelhetik