NB II: Ajkáról igazolt fiatal szélsőt a Szeged

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 09:40
Doncsecz Levente a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a szegediek honlapja.

 

Doncsecz Levente Szegeden folytatja (Fotó: szeged-grosicsakadémia.hu)
Doncsecz Levente Szegeden folytatja (Fotó: szeged-grosicsakadémia.hu)


Doncsecz Levente 2003. június 13-án született Szombathelyen. A jobblábas szélső támadó az Illés Akadémián és az MTK Budapest utánpótlásában nevelkedett. 2022 februárjában Ajkára igazolt, ahol összesen 37 NB II-es mérkőzésen 4 gólt szerzett és 3 gólpasszt jegyzett.

Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és egyúttal bizonyítani a mesternek és a szegedi szurkolóknak is. Örülnék, ha a szezon végén feljutást ünnepelhetnénk a csapattal” – mondta a klubhonlapon Doncsecz Levente.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Borvető Áron
(Haladás), Daru Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Doncsecz Levente (Ajka), Fábiánkovits István (Bp. Honvéd II), Haris Attila (Paksi FC), Horváth Milán (Budapest Honvéd, legutóbb Siófok, kölcsönben), Magyar Zsolt (Csákvár),Márkvárt Dávid (Vasas), Nagy Zsombor (MTK – kölcsönbe), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönbe), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Vaits Marcell (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza)
Távozók: Busa Bence
(Szolnok), Czékus Áron (Hódmezővásárhely), Dobronoky Viktor (Hódmezővásárhely), Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (Csákvár), Farkas Aurél (Csákvár), Jammeh Haruna (gambiai-magyar, ?), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza, onnan Honvéd), Aulon Mushla (koszovói-svájci, KF Dardania SG– Svájc), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult), Temesvári Attila (Paks)

 

Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
1 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik