NB II: a Budapest Honvédtól érkezett hátvéd a Szegedhez

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 09:54
null
Horváth Milán Szegeden folytatja (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatától érkező Horváth Milánnal három plusz egy éves szerződést kötött a szintén másodosztályú Szeged-Csanád GA – számolt be róla a klub honlapja.



A 21 éves Horváth Milán a Csepel utánpótlásában kezdett el futballozni, majd 2016-ban a Budapest Honvéd akadémiájára került. A 193 centiméteres belső védő az U16-os korosztálytól kezdve végigjárta az utánpótlás-válogatottakat. Két idényt eltöltött kölcsönben Siófokon, majd 2022 nyarán Mezőkövesdre, illetve onnan Kazincbarcikára került kölcsönbe, de az előző fél évet ismét Siófokon töltötte.

Azzal a céllal érkeztem, hogy a klubbal feljussak az NB I-be – mondta a hátvéd a klubhonlapon. – Úgy gondolom, hogy ehhez minden feltétel adott, a Szeged-Csanád GA évek óta az élmezőnyben végez az NB II-ben. Szegeden szeretik a focit és sokan járnak ki a meccsekre. Fontos volt számomra, hogy egy olyan csapathoz igazoljak, amellyel megegyeznek a céljaink. Szeretnék minél többet játszani a szegedi közönség előtt.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Borvető Áron
(Haladás), Daru Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Fábiánkovits István (Bp. Honvéd II), Haris Attila (Paksi FC), Horváth Milán (Budapest Honvéd, legutóbb Siófok, kölcsönben), Magyar Zsolt (Csákvár),Márkvárt Dávid (Vasas), Nagy Zsombor (MTK – kölcsönbe), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönbe), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Vaits Marcell (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza)
Távozók: Busa Bence
(Szolnok), Czékus Áron (Hódmezővásárhely), Dobronoky Viktor (Hódmezővásárhely), Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (Csákvár), Farkas Aurél (Csákvár), Jammeh Haruna (gambiai-magyar, ?), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza, onnan Honvéd), Aulon Mushla (koszovói-svájci, KF Dardania SG– Svájc), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult), Temesvári Attila (Paks)

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
4 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik