NB II: nagy vágya volt szintet lépni, szerződtette a Siófok

Vágólapra másolva!
2023.07.18. 12:37
Schildkraut Krisztián személyében támadót szerződtetett a Siófok – derült ki az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi híréből.

„Örülök, hogy végre be tudok mutatkozni az NB II-ben, nagy vágyam volt már, hogy szintet tudjak lépni, és jó érzés, hogy ez Siófokon történhet meg. Voltak régebbről ismerőseim a csapatból, és jól sikerült a beilleszkedés, nagyon gyorsan befogadtak a többiek. Már első perctől kezdve úgy álltak hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást” – idézi a klubhonlap Schildkraut Krisztiánt, aki a Kaposvár elleni felkészülési meccsen már szerzett gólt új együttese színeiben.„Örülök, hogy végre be tudok mutatkozni az NB II-ben, nagy vágyam volt már, hogy szintet tudjak lépni, és jó érzés, hogy ez Siófokon történhet meg. Voltak régebbről ismerőseim a csapatból, és jól sikerült a beilleszkedés, nagyon gyorsan befogadtak a többiek. Már első perctől kezdve úgy álltak hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást” – idézi a klubhonlap Schildkraut Krisztiánt, aki a Kaposvár elleni felkészülési meccsen már szerzett gólt új együttese színeiben.

A 22 éves csatár a DVTK II, a Kazincbarcika és legutóbb a Hódmezővásárhely színeiben játszott az NB III-ban; a 2022–2023-as idényben 30 bajnokin lépett pályára, és kilenc gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Debreceni Ákos
(Paks – ismét kölcsönbe), Kitl Miklós (Békéscsaba), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), László Dávid (Budapest Honvéd), Nagy-Kolozsvári Dániel (Iváncsa – kölcsönből vissza), Nagy Richárd (Paks – kölcsönbe), Schildkraut Krisztián (Hódmezővásárhely), Szedlár Zoltán (Dorog), Vékony Viktor (Bicskei TC)
Távozók: Farkas Balázs Kesző (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Horváth Milán (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Hegedűs Márk (Kozármisleny), Horváth Péter (Kozármisleny), Makrai Gábor (PMFC – kölcsönből vissza, onnan FC Csíkszereda – Románia), Nikházi Márk (visszavonult) Szakály Attila (Haladás), Volter Patrik (Paks – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
3 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik