NB II: megvan Beke Péter utódja a Budafoknál

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 07:52
null
Elek Bence (Fotó: Földi Imre)
A legutóbb az NB III-as III. Kerületi TVE-ben szereplő Elek Bence a Budafoki MTE másodosztályú labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását – tudtuk meg a támadó közösségi oldaláról.

 

A Budafoki MTE a 31 éves támadót minden bizonnyal a Pakshoz távozó házi gólkirály, Beke Péter pótlására igazolta le, hiszen Bekéhez hasonlóan Elek Bence is klasszikus befejező csatár.

A kazincbarcikai nevelésű Elek Bence – a korábbi válogatott Elek Ákos öccse – 2015-től 2022-ig Siófokon futballozott, ahol többször házi gólkirály lett. Az előző idény legnagyobb részét a III. Kerületben töltötte, 28 NB III-as meccsen 14 gólt szerzett.

Nemcsak a Budafok, hanem a Kozármisleny is a III. Kerülettől igazolt játékost: a baranyaiak megszerezték a 20 esztendős támadó középpályást, Schuszter Ronaldot, aki a Szombathelyi Haladás színeiben már 17 évesen bemutatkozott az NB II-ben, majd az előző két idényben a III. Kerület alapembere volt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKI MTE-NÉL
Érkezők:
Elek Bence (III. Kerületi TVE), Lorentz Márton (Paks), Merényi Ádám (MTK Budapest), Pintér Ádám (Szentlőrinc)
Távozók: Adorján Krisztián (Bp. Honvéd), Bakti Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Beke Péter (Paks),Forrai Zoltán (?), Györgyi Arthur (?), Jagodics Márk (Haladás), Soltész István (Zalaegerszeg), Sós Máté (Diósgyőr – kölcsönből vissza), Szűcs Zsolt (?)

 

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENY FC-NÉL
Érkezők: Kozics Barnabás
(III. Kerületi TVE), Schuszter Ronald (III. Kerületi TVE), Tóth Zoltán (III. Kerületi TVE kölcsönből vissza)
Távozók
: Daru Bence
(Szeged-Csanád GA – kölcsönből vissza), Kosznovszky Márk (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Vas Bence (Pécsi MFC – kölcsönből vissza), Várkonyi Bence (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik