NB II: Eleget fogunk tenni a Honvéd-szurkolók kérésének – Dúzs Gellért

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.07.14. 13:35
Dúzs Gellért már az előző idényben közönségkedvenc lett Kispesten, most pedig Szappanos Péter távozása után ő védheti első számú kapusként a Budapest Honvéd kapuját az NB II-ben. A 21 éves játékossal a Kecskemét elleni edzőmeccs után beszélgettünk, amelyen az Európa-konferencialiga-selejtezőre készülő csapat rendesen megdolgoztatta. 

„Amit tudtam, azt védtem. De úgy éreztem, hogy a Kecskemét egy jobban összeszokott csapat, az Európa-konferencialigára készülnek, ők már a felkészülésük végén vannak, mi még a terhelésre igyekszünk koncentrálni. De így is voltak olyan taktikai elemek, amelyeket próbáltunk végrehajtani, volt, ami sikerült, volt, ami nem. Kaptunk két gólt, visszanézzük majd, hogy ezeket hogyan lehetett volna elkerülni, min kell javítani és ebből építkezünk” – mondta Dúzs Gellért, aki még ziccert is védett a 2–0-ra elvesztett mérkőzésen.

Videónkban bővebben is beszélünk a Honvédnál zajló csapatépítésről, kitérünk a rutinosKálnoki-Kis Dávid érkezésére,illetve az új vezetőedzőre, Pinezits Mátéra. Emellett szóba kerül az is, hogy Szappanos Péter távozása után az NB II-ben Dúzs lehet a kezdőkapus, illetve miképp kezeli azt, hogy az előző idényben nagyon rövid idő alatt közönségkedvenc lett Kispesten.

Továbbá kitérünk arra, hogy vajon a másodosztályban is megkapja-e azt a támogatást a szurkolóktól a Honvéd, amit az NB I-ben. Ezzel kapcsolatban a 21 éves kapus felidézte egy korábbi edzőmeccsüket, amelyen a csapat beszélt is a szurkolókkal, akik elmondták, hogy mit várnak el tőlük a következő idényben. Annyit megígért, eleget fognak tenni a kérésüknek. Hogy mi volt az, videónkból kiderül!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2
Honvéd:Tujvel (Gyetván, a szünetben) – Nagy Z., Nyitrai, Pekár (Kaczvinszki, 21.; Horváth M., 61.), Pintér M., Bartha, Keresztes, Haragos, Puhtjejev, Tarcson (Kulbacsuk, 76.), Németh B. (Fábiánkovits, 76.).Vezetőedző:Pinezits Máté
Kecskemét:
Kersák – Nagy O., Vágó, Ilyinbor, Grünvald, Katona, Bodor (Kovács P., 68.), Meszhi, Artner (Györgye, a szünetben), Kovács K., Szendrei.Vezetőedző:Szabó István
G:Kovács K., Meszhi
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2

KTE:Varga B. – Májer, Szűcs K., Belényesi, Szalai, Leoni – Nikitscher, Kiss B., Banó-Szabó, Szuhodovszki – Pálinkás

G:Májer, Banó-Szabó

Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik