NB II: a Misleny kooperációs szerződést kötött az MTK-val

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 22:15
null
Molnár Ádin az U19-es válogatottban is bemutatkozott már (Fotó: Micheller Szilvia)
Az élvonalbeli MTK kooperációs szerződést kötött a labdarúgó NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny együttesével, sőt, a mai napon eldőlt, hogy két MTK-játékos a megállapodás részeként szerepelhet majd mindkét csapatban, emellett pedig egy játékos kölcsönadását is bejelentette a két klub.


Kooperációs szerződést kötött az MTK Budapest és a HR-Rent Kozármisleny. Mint ismert, az előző idényben az MTK több játékosa – például két U21-es válogatott, Várkonyi Bence és Kosznovszky Márk – is kölcsönben szerepelt az NB II-es klubnál. A sikeres kölcsönszerződés folyományaként a két klub a folytatásra is megállapodást kötött az MLSZ által megálmodott kooperációs szerződés szabályainak betartása mellett.

Mindez azt jelenti, hogy a következő szezonban több – 2003-as születésű vagy annál fiatalabb – labdarúgó a számára legelőnyösebb megoldás szerint pályára léphet az NB I-ben vagy az NB II-ben. A szabályok értelmében egy fordulóban összesen legfeljebb öt labdarúgó szerepelhet majd a Kozármisleny csapatában, NB II-es bajnoki találkozón.

A 18 éves kapus, Csenterics Adrián, valamint a 18 éves támadó, Molnár Ádin a kooperációs megállapodás részeként szerepel majd a Kozármisleny együttesénél, de az is véglegessé vált, hogy a 17 éves támadó, Barkóczi Benedek kölcsönben szintén az NB II-es együttest erősíti majd a következő idényben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Nemanja Antonov
(szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (Mezőkövesd Zsóry FC, kölcsön után végleg), Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Hej Viktor (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Kádár Tamás (Paksi FC), Kovács Patrik (RB Salzburg – Ausztria), Rácz Gergő (Paksi FC, kölcsön után végleg), Végh Bence (Mosonmagyaróvári TE)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Rajmund (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönből visszatérők: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécskei FC), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kapronczai Gergely (szabadon igazolható),Lehoczky Roland (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Mezei Szabolcs (Paksi FC), Palincsár Martin (Szeged-Csanád GA), Poór Patrik, Somodi Bence (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Szépe János (ETO FC Győr, szlovákiai), Varga Bence (Kecskeméti TE, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Barkóczi Benedek (Kozármisleny), Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó
(Bp. Honvéd)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENY FC-NÉL
Érkezők:
Barkóczi Benedek (MTK– kölcsönbe), Horváth Péter (Siófok), Kozics Barnabás (III. Kerületi TVE), Rácz Balázs (DVSC– kölcsönbe), Schuszter Ronald (III. Kerületi TVE), Tóth Zoltán (III. Kerületi TVE kölcsönből vissza)
Távozók
: Bartha László
(Dunaföldvár), Budzsáklia Bennett (Bonyhád-Majos), Daru Bence (Szeged-Csanád GA – kölcsönből vissza), Gránicz Patrik (?), Károly Bálint (?), Kotroczó Péter (?), Kosznovszky Márk (MTK – kölcsönből vissza), Somogyi Máté (Mohács), Vas Bence (PMFC – kölcsönből vissza), Ulrich Dániel (?), Várkonyi Bence (MTK – kölcsönből vissza), Vogyicska Balázs (FTC – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik