NB II: a Kecskeméttől és a Veszprémtől is igazolt a Soroksár

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 13:42
null
A Soroksár egyik új igazolása, Katona Máté megfordult korábban az MTK-ban, a Ferencvárosban és Kecskeméten is (Fotó: soroksarsc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár a klub honlapján jelentette be, hogy átigazolja a Kecskeméttől Katona Mátét, illetve a Veszprémtől Gálfi Zoltán Norbertet.

Katona Máté Sopronban kezdte meg a labdarúgás alapjait, majd Budapesten végigjárta az MTK utánpótlás csapatait. A védelem jobb oldalán és a középpályán is bevethető játékos az MTK színeiben mutatkozott be az OTP Bank Ligában 2016-ban. Később Katona a Ferencvároshoz igazolt, ahonnan kölcsönbe került a Soroksárhoz. A 2020–2021-es idényben húsz mérkőzésen két gólig és egy gólpasszig jutott a Soroksár színeiben a másodosztályban.

Az előz idényben Katona a labdarúgó NB I második helyén végző Kecskemétben játszott kölcsönben, innen került vissza Soroksárra. A 26 éves játékos eddig 71 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban és 68-szor szerepelt az első osztályban.

A Soroksár Katona érkezése mellett bejelentette Gálfi Zoltán Norbert szerződtetését is. A 23 éves szélső Veszprémben kezdett futballozni, majd két éven át játszott Debrecenben is. Mindössze 18 évesen tagja volt az NB III-ba feljutó veszprémi felnőttcsapatnak. Gálfi az előző idényben 36 mérkőzésen hét gólt szerzett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁR SC-NÉL
*
Érkezők: Dragóner Filip (Ajka), Gálfi Zoltán Norbert (VLS Veszprém), Katona Máté (Kecskeméti TE)
Távozók: Erdélyi László (?), Halmai Ádám (FTC), Hudák Martin (Mezőkövesd), Lipcsei Krisztián (?), Németh Erik (Zalaegerszeg – kölcsönből vissza), Major Barnabás (?), Ternován Patrik (Kazincbarcika)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
10 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
17 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
19 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik