NB II: a Ferencvárostól igazolt hátvédet a Budafok

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 12:33
null
Orosz Marcell egy évig kölcsönben szerepel a Budafoknál (Fotó: Budafok)
Két új nyári igazolást jelentette be a Budafok a klub honlapján: egy évre kölcsönbe érkezik hozzájuk a Ferencvárostól Orosz Marcell, valamint leigazolták a Puskás Akadémián nevelkedett Kocsis Bencét is. 

A 22 éves hátvéd a Fradiban nevelkedett, játszott a másodosztályú Soroksárban is, legutóbb az FTC NB III-as csapatában szerepelt.

„Kölcsönbe kerültem egy évre Budafokra, ez mindenképpen előrelépés, remélem, hogy minél több lehetőséghez jutok majd. Örülök, hogy itt lehetek” – mondta a játékos.

A klub azt is kiemeli, hogy Marcell a hatvanas évek legendás Ferencvárosának kiváló játékosa, a VVK-győztes id. Orosz Pál unokája (és a jelenlegi vezérigazgató, Orosz Pál fia).

Ugyancsak kedden jelentették be, hogy csatlakozik az NB II-es csapathoz Kocsis Bence is.

A 22 éves támadó középpályás a Puskás Akadémián nevelkedett, majd volt Csákváron, az MTK-ban, Pakson, legutóbb pedig kölcsönben játszott Pécsen. Kocsis szintén kölcsönbe jött Budafokra egy évre.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, remélem, jól sikerül a felkészülés, és nagyon bízom abban, hogy eredményesen szerepelünk majd a bajnokságban”mondta a játékos a BMTE honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKI MTE-NÉL

Érkezők:Elek Bence(III. Kerületi TVE),Kocsis Bence (Paks – kölcsönbe)Lorentz Márton(Paks),Merényi Ádám(MTK),Orosz Marcell (Ferencváros – kölcsönbe), Pintér Ádám(Szentlőrinc),Szerető Krisztofer(Nyíregyháza)Távozók:Adorján Krisztián(Bp. Honvéd),Bakti Balázs(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Vasas, kölcsönbe),Beke Péter(Paks),Forrai Zoltán(FC Dabas),Györgyi Arthur(romániai, ?),Jagodics Márk(Haladás),Molnár Bence(FC Dabas– kölcsönbe),Soltész István(Zalaegerszeg),Sós Máté(Diósgyőr – kölcsönből vissza),Szűcs Zsolt(?),Takács Ronald(ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr)

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
11 órája

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
16 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
20 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
21 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33
Ezek is érdekelhetik