Felkészülés: egymásnak esett a pályán a Csákvár védője és a Galata sztárja – képek

Vágólapra másolva!
2023.07.16. 16:50
null
Karacs Dániel (balra) és Nicolo Zaniolo nem kímélte egymást a pályán (Fotó: Fanatik, Murat Akbas/Twitter)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár a huszonháromszoros török bajnok Galatasaray ellen játszott felkészülési mérkőzést az ausztriai Bad Waltersdorfban. A bordó-sárgák 4–2-es győzelmével végződő találkozó második félidejében igencsak összekapott a Fejér megyeiek védője, Karacs Dániel és a törökök olasz támadója, Nicolo Zaniolo. 

 

Nemcsak a hat gól miatt volt érdekes az NB II-es Csákvár és a török első osztályban szereplő Galatasaray mérkőzése, hanem a találkozó második félidejében történt konfliktus miatt is.

A török Fanatik a Twitter-oldalán tett közzé képeket, amelyeken az látszik, hogy a magyar csapat védője, Karacs Dániel és a törökök sztárja, a Romától viharos körülmények között távozó Nicolo Zaniolo test a test ellen is összecsapott. Az indulatok azonban csak a pályán szabadultak el, a lefújást követően a két játékos kibékült egymással, Zaniolo pedig még közös képet is posztolt Karaccsal, az esetet így kommentálva: „Bravó, remek küzdelem”. A Csákvár védője is megosztotta az összecsapásról készült képeket, amelyekhez csak ennyit fűzött: „A pályán ellenségek, a pályán kívül barátok”.

Zaniolo úgy látszik, élvezte a harcot (Fotó: Instagram)
Zaniolo úgy látszik, élvezte a harcot (Fotó: Instagram)

Galatasaray–Aqvital FC Csákvár 4–2 (1–0)
Bad Waltersdorf, 200 néző
Galatasaray:J. Yilmaz (Balaban, 46.) – Ali Turap (Dogan, a szünetben), Baltaci (Angelino, 62.), Bayram (Ross, 70.), Dubois – Aksaka (E. Akman, 63.), Ayhan (Demiroglu, 70.) – Morutan, Mertens (H. Akman, a szünetben), Emre K. – Zaniolo. Vezetőedző: Okan Buruk.
Csákvár: Pécsi (Zelizi, 71.) – Murka (Nat, 71.), Papucsek (Umatham, 71.), Karacs (Babós), László N. (Kapronczay, 71.) – Farkas A. (Major M., 71.), Mészáros D. (Helmich, 71.), Szakály D. (Hulicsár, 71.) – Tamás N. (Juhász L., 71.), Nagy Z. (Simon Á., 71.), Fejős (Baracskai, 71.). Vezetőedző: Tóth Balázs.
Gólszerző: Baltaci (1–0) a 3., Tamás N. (1–1) az 51., Ayhan (2–1) az 53., Zaniolo (3–1) az 56., Zaniolo (4–1) a 60., Major M. (4–2) a 76. percben

Legfrissebb hírek

Zaniolo elismerte, hogy elvesztette a fejét az öltözőben

Olasz labdarúgás
2025.05.28. 12:52

Ütött vagy nem ütött az öltözőben? Folytatódik Zaniolo és a Roma csatája

Olasz labdarúgás
2025.05.27. 11:22

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:53

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Kétgólos csákvári győzelmével bent maradt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:49

Sallai az első magyar, aki bajnok és kupagyőztes lett Törökországban – nyert a Galata

Légiósok
2025.05.18. 20:11
Ezek is érdekelhetik