BVSC: NB I-es tapasztalattal felvértezett futballistákat igazoltak

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 18:15
Ahogy lapunk beharangozta, Hidi Patrik és Nikola Mitrovics is a labdarúgó NB II-be feljutó BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását. A klub ma (szerdán) a hivatalos oldalán jelentette be a két játékos szerződtetését.

Hidi Patrik a pályafutása jelentős részét a Budapest Honvédban töltötte, a kispestiekkel ráadásul magyar bajnok és kupagyőztes is volt. A 32 éves futballista az előző idényt a Vasasnál töltötte.

„Nagyon motivált vagyok azzal kapcsolatban, hogy elérje a klub a céljait és én is minél jobb egyéni teljesítményt nyújtsak – idézte Hidit a klub honlapja. – Ez hosszú távú dolog, ami nyugalmat biztosít az életemben. Ezért esett a választásom a BVSC-re.”

Hozzátette, reméli, még az utolsó fordulók előtt be tudják biztosítani a bennmaradásukat. „A hozzáállásommal szeretnék segíteni, példát mutatni” – jelentette ki.

Nikola Mitrovics a Honvédból érkezik a Szőnyi útra.

„Nagyon gyorsan alakult minden – árulta el a 36 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező labdarúgó. – Éppen nyaraltam, amikor a menedzserem hívott. Egy kicsit gondolkoztam az ajánlaton, de aztán hamar megegyeztünk. Azt tudtam a BVSC-ről, hogy nagyon családias klub, amelynek nagy hagyománya és rengeteg szakosztálya van. Elsőként az a legfontosabb, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. Továbbá szeretném a tapasztalataimat átadni a fiatalabbaknak.”

A BVSC a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában vasárnap 17.30 órától a Szombathelyi Haladást fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BVSC-ZUGLÓNÁL
Érkezők:
BaloghMáté (MTK II– kölcsönbe),Csősz Richárd (Nyíregyháza), Hesz Olivér (Dorog), Lénárt Gábor (Szentlőrinc), Mészáros András (KFC Komarno – Szlovákia), Hidi Patrik (Vasas), Nikola Mitrovics (szerb-magyar, Budapest Honvéd)
Távozók: Balogh Miklós (BKV Előre), Fisli András (?), Tamási Zsolt (?)

Legfrissebb hírek

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
21 órája

A Videotonhoz igazolt az NB III-as gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 órája

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:55

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42
Ezek is érdekelhetik