NB II: jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező védővel erősített az ETO

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.15. 16:22
null
Szépe János az ETO FC Győr első nyári szerzeménye (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II mögöttünk hagyott idényében 13. helyen végző ETO FC Győr bejelentette első nyári szerzeményét: a jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező Szépe Jánost, aki az MTK-tól érkezik a kisalföldiekhez.

A 27 éves Szépe János 2017-ig a Dunaszerdahely játékosa volt, ahonnan a Mosonmagyaróvár szerezte meg (kölcsönbe), de innen egy idény után távozott, s az akkor másodosztályú Zalaegerszegi TE-hez került, melyet három éven keresztül erősített, s feljutott a csapattal az élvonalba.

A középhátvéd a 2021–2022-es idényt már a Mezőkövesdnél kezdte meg, majd télen az MTK-hoz igazolt, de a csapattal búcsúzott az NB I-től, s a mögöttünk hagyott idényben 36 mérkőzésen kapott lehetőséget a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
21 órája

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
23 órája

A pokoljárás után minden jó, ha jó a vége

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 13:15

NB I: cseh csapat ellen kezdi a felkészülést az ETO

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:36

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

Új sportszergyártó szállítja az ETO FC Győr mezeit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:22
Ezek is érdekelhetik