NB II: csökkentették a béreket a Vasasnál

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 20:19
null
Csökkentették a Vasas labdarúgóinak fizetését (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, jelentős változások várhatóak a labdarúgó NB I-ből búcsúzó Vasasnál a kiesés után. 30 százalékkal csökkentik a játékosok fizetését és egyéb változásokra is számítani lehet. Az angyalföldi klub most közösségi oldalán ismertette, hogy konszolidálta a kialakult helyzetet.

A fővárosi klub ismertette, hogy a csapat többségi tulajdonosa továbbra is Nagy György, a sportigazgatói feladatokat pedig Nagy Miklós látja el. Előbbi megbízta utóbbit, hogy készítse el a másodosztályra vonatkozó, gazdasági és szakmai szempontokból egyaránt megfelelő és kivitelezhető költségtervet.

„Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubvezetésünk a kialakult helyzetet konszolidálta. Az elmúlt két hétben lezajlottak a bércsökkentésekkel és szerződésbontásokkal kapcsolatos egyeztetések, elkészült a következő szezonra vonatkozó pénzügyi és szakmai terv, melyet klubunk tulajdonosi és szponzori köre a mai nappal elfogadott” – írta közleményében a Vasas, kitérve arra is, hogy célként fogalmazódott meg a jelentősen alacsonyabb költségvetés és a leszűkített keret mellett a csapat meghatározó részének megtartása, de emellett a fiatal labdarúgók felnőttfutballba történő integrációja is fő alappillér a Vasas FC II további versenyeztetése miatt.

„A tárgyalások még nem fejeződtek be, a június 19-én kezdődő felkészülési időszakig további személyi változások várhatók” – zárul az angyalföldiek közleménye.




Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik