NB II: Michal Hipp távozik a Haladástól – hivatalos

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.31. 16:43
null
Michal Hipp távozik Szombathelyről (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
Elköszönt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás Michal Hipp vezetőedzőtől – számolt be róla a klub honlapja.



Mint beszámoltunk róla, június végén lejár Michal Hipp szerződése Szombathelyen, s a Haladás vezetősége már keresi a szlovák szakember utódját.

A klub most hivatalossá tette a szakember távozását. A megállapodás szerint a 2022–2023-as bajnokság végén az első hat hely valamelyikén kellett volna végeznie a zöld-fehéreknek, ám mivel ez nem teljesült, nem került sor a szerződés meghosszabbítására.

Michal Hipp tavaly szeptember 20-án, a 9. forduló előtt érkezett a Szombathelyi Haladáshoz, előtte Németh Szabolcs, majd egy meccsen megbízott edzőként a szakmai vezető, Mészöly Géza irányította a csapatot.

A szlovák tréner érkezésekor a 14. helyen álltak a zöld-fehérek. Hipp vezetésével ősszel 12 meccsen 7 győzelmet, 2 döntetlent és 3 vereséget ért el a Hali, ezzel 23 pontot gyűjtött. A tavaszi 18 bajnoki mérkőzésen 5 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség a mérleg, 19 pontot jelentett ez a szereplés. Összességében tehát Michal Hipp irányításával 30 bajnokin 42 pontot szerzett a Haladás, ez azonban összességében csak a 9. helyhez volt elég.

Sokak szerint a korábban a Ferencvárosban futballozó szerb Alekszandar Jovics lehet Hipp helyett az új tréner, ám más jelöltek is szerepelnek a szombathelyiek listáján.

Legfrissebb hírek

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hat forduló után megszületett az első soroksári győzelem

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Magabiztos győzelmet aratott a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47
Ezek is érdekelhetik