NB II: Dragóner Filip nem sokat tenne az Ajka feljutására, de...

Vágólapra másolva!
2023.05.01. 09:21
Nem jutott egymással dűlőre a labdarúgó NB II még feljutó 2. helyéért harcoló MTK és az Ajka. Az 1–1-re végződött mérkőzés után a két gólszerzővel, Kata Mihállyal, illetve Dragóner Filippel beszélgetett az NSO Tv. 

„Nem vagyok nagy szerencsejátékos, ha őszinte akarok lenni, akkor nem sokat, de láttunk már a futballban szép dolgokat. Reménykedünk benne– válaszolta Dragóner Filip arra a kérdésünkre, három fordulóval az NB II-es idény vége előtt mennyit rakna fel arra, hogy az Ajka a feljutást érő második helyen végez.

Videónkban részletesebben is beszél az MTK elleni meccsről, kitér a góljára is, amelyet a becserélését követően első labdaérintéssel szerzett. És ha már interjúnk ezen pontján Jeney Gyula is kommentálta a háttérből a jó cserét, az Ajka támadóját megkérdeztük a vezetőedzőről is, akivel a tavaszi idényben szárnyal a csapat. Emellett Kata Mihály az MTK szemszögéből értékelte a forduló rangadóját, és arról is beszéltünk, hogy a négy vereség után a pontszerzés milyen hatással lehet a csapatukra. Végül mindkét játékossal végigvesszük, hogy az utolsó három fordulóban melyiküknek lehet könnyebb dolguk az ellenfelekkel.

MTK BUDAPEST–FC AJKA 1–1(1–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1374néző.Vezette:Katona Balázs (Horváth Zoltán, Nagy Viktor)
MTK:Rácz G. – Poór (Vadnai, 77.), Szépe, Bobál D., Varju – Kata, Kocsis G., Stieber Z. (Bognár I., 41.) – Palincsár (Spalek, 68.), Németh K. (Zsóri, 77.), Kovács Mátyás.Vezetőedző:Horváth Dávid
AJKA:Horváth D. – Görgényi, Tar, Kenderes, Csemer (Présinger, 71.) – Zsolnai R., Tajthy T. (Rabatin, 63.), Csizmadia Z., Sejben (Gaál B., 79.) – Berzsenyi (Doncsecz, 63.) – Szarka Á. (Dragóner F., 63.).Vezetőedző: Jeney Gyula
Gólszerző:Kata (1–0) a 35., Dragóner F. (1–1) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid: – Jelen állapotunkban az egy pontot el tudjuk fogadni, persze a győzelemmel lettem volna elégedett. Sok párharccal tarkított meccset játszottunk, de ezt tudtuk is, erre készültünk, azonban ez nem a mi profilunk. Az ellenfél egy nappal többet tudott készülni a mérkőzésre, talán ez a plusz egynapnyi frissesség hiányzott ahhoz, hogy még eredményesebbek legyünk.

Jeney Gyula: – Megmutattuk ország-világnak, hogy miért tartunk itt. Az MTK gyakorlatilag kivédekezte a meccset, emellett rúgott egy szép gólt, de a hátrányból felálltunk. Úgy érzem, óriási fölényben és jobban játszottunk, sokkal többet tettünk a győzelemért. Büszke vagyok a csapatra, és köszönöm a szurkolóknak, hogy ennyien elkísértek minket!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik