NB II: megműtötték a Szpari védőjét, hosszú kihagyás vár rá

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 22:18
Keresztszalag-szakadása után megműtötték Deutsch Bencét, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus balhátvédjét. A beavatkozás jól sikerült, de a játékosra hosszú, körülbelül féléves kihagyás vár – számolt be róla a klub honlapja.





Deutsch Bencére (jobb oldalon) hosszú kihagyás vár (Fotó: Árvai Károly)
Deutsch Bencére (jobb oldalon) hosszú kihagyás vár (Fotó: Árvai Károly)


Deutsch Bence
a Pécs elleni, március 5-i találkozón sérült meg. Egy felugrás közben meglökték, rosszul érkezett le a talajra, és a térdében az első diagnózis szerint elszakadt a keresztszalag, sérült az oldalszalag és a porc is. Azóta megműtötték a védő keresztszalagját, a beavatkozás pedig jól sikerült.

Úgy érzem, már túl vagyok a nehezén – mondta a 31 éves Deutsch Bence a klubhonlapon. – Itthon vagyok, a feleségem mindenben segít, mondtam is neki, hogy a két gyerek mellé most kapott egy harmadikat. Szerencsére fájdalmam már nem nagyon van, kaptam egy rögzítőt a lábamra, amit három hétig hordanom kell. Aztán pedig jön majd a rehabilitáció, gyógytorna, minden, ami segíti a felépülést. Borzasztó az a pechszéria, ami a csapatot érte tavasszal sérülések szempontjából; főleg a védelemből fogytak el az emberek. Sajnálom, hogy nem lehetek ott a többiekkel és nem segíthetek. A gyógyulás tudom, hogy hosszú út lesz, de már előre tekintek.”

A játékos a sok rossz hír mellé azért egy jót is kapott az orvosoktól. A porc nem sérült annyira, hogy szükség lett volna beavatkozásra, az oldalszalag részleges szakadása pedig majd magától gyógyul, azt nem kellett műteni.

Deutsch Bence 18 NB II-es bajnokin szerepelt a most futó idényben, gólt nem szerzett, ellenben négy sárga és egy piros lapot gyűjtött be.

Legfrissebb hírek

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Hat forduló után megszületett az első soroksári győzelem

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

A csereként beálló Benbuali góljával megverte az ETO odahaza a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 19:23

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50
Ezek is érdekelhetik