NB II: Buffontól és Szczesnytől tanult, most a DVTK-hoz igazolt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 19:53
null
A Diósgyőrben mutathatja meg tehetségét Senkó Zsombor (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 196 centiméter magas Senkó Zsombort, aki három évet töltött a Juventusnál, ahol többek között Gianluigi Buffontól és Wojciech Szczesnytől tanult.

 

Senkó Zsombor Zalaegerszegen kezdett futballozni, majd 16 éves korában az Illés Akadémiától vásárolta meg játékjogát a Juventus. Miközben az olasz sztárcsapat utánpótlásában lépkedett előre, többször hívták az első csapat edzésére, ahol testközelből leshette el Buffon és Szczęsny megoldásait.

A 2021–2022 évi kiírásban 7 meccsen védett az U19-es korosztály számára kiírt UEFA Youth League-ben, és oroszlánrészt vállalt az elődöntőbe jutásban – többek között kivédte az utolsó tizenegyest az alkmaari fiatalok elleni tizenegyespárbajban –, ami a klub legjobb teljesítménye ebben a sorozatban. Többek között az itt nyújtott teljesítményének köszönhetően az első csapat keretében is számításba vették, először a Napoli ellen ült le a kispadra. A felnőtt labdarúgásba az idei évtől Juventus Next Gen néven szereplő második csapatban kóstolt bele tétmérkőzésen.

„Az egyeztetések alatt nagyon pozitív benyomásom alakult ki a klubról, és nagyon vonzó volt számomra szakmailag az ajánlat, amit a DVTK vezetői felvázoltak – mondta Senkó Zsombor a dvtk.eu-nak. – Nyilvánvalóan ismertem a Diósgyőrt, tudom, hogy hová jöttem és mit jelent ez a klub az itt élőknek. Szerettem volna kicsit kiszakadni a megszokott környezetemből, hogy tovább tudjak fejlődni. Úgy érzem, hogy jól döntöttem, izgatottan várom a felkészülést és a közös munkát. Szeretnék mielőbb játéklehetőséghez jutni, hogy megmutathassam, mire vagyok képes.”

 

Legfrissebb hírek

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
6 órája

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
8 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
15 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
16 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18
Ezek is érdekelhetik