NB II: két játékosával is szerződést hosszabbított a PMFC

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.19. 18:01
A labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC két játékosával is szerződést hosszabbított, a csapatkapitány Rácz László mellett Katona Levente is hosszú évekre kötelezte el magát a klubhoz – számolt be róla a pécsiek honlapja.



Rácz László (balra) hosszú évekig még Pécsen futballozhat (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló)
Rácz László (balra) hosszú évekig még Pécsen futballozhat (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló)


A 27 éves belső védő, Rácz László 2019 júliusa óta erősíti a Pécset. A csapatkapitány a most futó bajnokságban csupán egy találkozót hagyott ki betegség miatt, a többi 19 összecsapáson kezdőként kapott lehetőséget és a mezőnyjátékosok közül az ő nevéhez fűződik az egyik legtöbb (1710) játékperc. Rácz László szerződése 2023 nyarán járt volna le, azonban a klubvezetőségnek a napokban sikerült mindenben megállapodnia a közös folytatásról, melynek köszönhetően még hosszú évekig a PMFC-t erősíti.

„Három és fél évvel ezelőtt érkeztem a csapathoz, azóta sikerült osztályt váltani és már a másodosztályban is meghatározó lett a PMFC – mondta a klubhonlapon a védő. – Ebben az időszakban sokat tanulhattam nagyszerű szakemberektől, csapattársaktól. A klub folyamatos fejlődést mutatott számos területen, amivel párhuzamosan a játékosok is fejlődtek és fejlődni szeretnének. Jó érzés egy olyan csapatban futballozni, amely mögött ilyen szurkolók állnak. Úgy érzem, hogy számomra is még bőven van előrelépési lehetőség Pécsett, látok magam előtt perspektívát.”

A 20 éves védő, Katona Levente végigjárta a klub korosztályos csapatait, majd 2018 őszétől az akkor az NB III-ban szereplő első csapat keretének tagja lett. Rövid időn belül kezdőjátékossá nőtte ki magát, a mögöttünk hagyott őszi szezonban egy találkozót volt kénytelen mulasztani, 19-szer a kezdő tizenegy tagja volt. Katona megállapodása is a jövő nyáron járt volna le, de frissen aláírt új szerződése értelmében további hosszú esztendőkre kötelezte el magát a PMFC-hez.

Nagyon örülök, hogy továbbra is a PMFC kötelékében maradhatok és a pécsi labdarúgás sikereiért küzdhetek – ecsetelte Katona Levente a pécsiek honlapján. – Hálás vagyok a klubnak, hiszen itt jártam végig az utánpótlás ranglétrát és végül itt lettem felnőtt labdarúgó is. Úgy érzem, Pécsen rengeteget tudok még fejlődni és tanulni. Nagyon sok lehetőséget és bizalmat kapok a vezetőségtől, a szakmai stábtól, valamint a szurkolóktól, amit a jövőben is szeretnék a pályán nyújtott teljesítményemmel meghálálni.”

Az viszont nem derült ki, hogy a „hosszú évek” a két játékosnál hány esztendőt takarnak, tehát azt pontosan nem tudtuk meg, hogy hány évre kötelezte el magát a továbbiakban is a pécsiekhez a két labdarúgó.

A PMFC 20 forduló után 39 ponttal a 2., feljutást érő helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
21 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik