NB III: leköpte a Honvéd játékosát az egyik iváncsai néző

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.01. 16:00
null
Elszabadultak az indulatok a mérkőzés után (Fotó: honvedfc.hu)
Mint arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd-MFA 5–1-re legyőzte idegenben az Iváncsa KSE-t a labdarúgó NB III 15. fordulójában. A kispestiek most kiadtak egy közleményt, melyben azt írják, hogy a lefújás után két szurkoló is inzultálta a vendégjátékosokat.

 

„A lefújást követően egy iváncsai drukker beszaladt a pályára, ahol torkon ragadta játékosunkat, Nagy Zoltánt, majd egy rendezőt vitt földre, ami után kivezették a létesítményből. A történtek sajnos itt még nem értek véget, mivel egy másik hazai néző a játékoskijáróban (!) leköpte az ötödik gólunkat szerző Christian Gomist (aki a játékvezetői jelentés szerint az inzultus után visszament a pályára a csapattársaihoz, és szamárfület mutatott a drukkerek felé)” – olvasható a honvedfc.hu-n.

„Klubunk elítéli a mérkőzés végén történteket, támogatásunkról biztosítjuk a játékosainkat és bízunk benne, hogy sem Iváncsán, sem máshol nem fordulnak elő legközelebb ehhez hasonló méltatlan jelenetek, hiszen ahogy a rasszizmusnak, úgy az ilyen típusú incidenseknek sincs helyük a futballpályán” – áll a közleményben.

LABDARÚGÓ NB III
15. FORDULÓ
KÖZÉP-CSOPORT
Újpest FC II–Ferencváros II 2–1
ESMTK–Hódmezővásárhelyi FC 5–1
Szekszárdi UFC–FC Dabas 1–0
Pécsi EAC–Paksi FC II 0–2
Iváncsa KSE–Bp. Honvéd-MFA 1–5
Bánk-Dalnoki LA–Majosi SE 1–0
Szolnoki MÁV FC–Monor 1–1

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hódmezővásárhelyi FC 15 11 2 2 36–15 +21 35
2. Iváncsa KSE 13 10 1 2 38–14 +24 31
3. ESMTK 14 8 5 1 26–10 +16 29
4. Dunaújváros 13 8 3 2 33–14 +19 27
5. Újpest FC II. 13 8 5 19–21 –2 24
6. MTK Budapest II. 13 7 1 5 31–14 +17 22
7. Budapest Honvéd-MFA II. 14 6 4 4 20–21 –1 22
8. Szekszárdi UFC 14 6 3 5 15–15 0 21
9. Majosi SE 14 5 3 6 14–21 –7 18
10. PTE-PEAC 13 5 2 6 22–17 +5 17
11. Meton-FC Dabas SE 14 4 4 6 12–19 –7 16
12. Ceglédi VSE 13 5 8 15–34 –19 15
13. Ferencvárosi TC II. 13 4 3 6 22–24 –2 15
14. Paksi FC II. 13 3 6 4 26–23 +3 15
15. Kecskeméti TE II. 14 4 1 9 18–33 –15 13
16. Bánk-Dalnoki LA 13 3 10 9–34 –25 9
17. Szolnoki MÁV FC 13 2 2 9 15–28 –13 8
18. Monor 13 1 2 10 12–26 –14 5
19. Makó FC 0 0–0 0 0
19. Balassagyarmati VSE 0 0–0 0 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik