Sorozatban negyedszer sem nyert az MTK, az ETO egy pontot elvitt tőle

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 20:05
null
A balhátvéd, Medgyes Sinan többször felzárkózott a hazai támadásokhoz (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II 11. fordulójában a játéknap előtt második helyen álló MTK a 10. helyezett ETO FC-t fogadta. A kék-fehérek az első félidőben vezetést szereztek, ám a második játékrész a győrieké volt. Két kapufa után összejött az egyenlítés, így közel 400 perc után megszakadt Timár Krisztián csapatának góltalansági sorozata.


LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–ETO FC GYŐR 1–1 (10)
Új Hidegkúti Nándor Stadion, 600
néző. Vezette: Pillók Ádám (Becsérei Gergely, Aradi József)
MTK: Somodi – Varjú, Szépe, Nagy Zs. (Horváth A., 75.), Medgyes S. (Palincsár, 64.) – Kata, Mezei (Kovács Máté, 24.) – Bognár I. – Kovács Mátyás (Nagy B., 75.), Futács (Zsóri, 64.), Lehoczky. Szakmai igazgató: Bognár György
GYŐR: Fadgyas – Papp M., Csinger, Csonka – Kiss Balázs (Kovács K., a szünetben), Tuboly (Vitális, 76.), Toma, Kiss Bence (Kovács I., a szünetben), Benczenleitner – Borsos (Babati, 69.), Óvári (Priskin, a szünetben). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Kovács Mátyás (1–0) a 28., Toma (1–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: –
Tímár Krisztián: –
Összességében nem vagyok elégedett, a második félidő alapján nyernünk kellett volna. Elkerülhető gólt kaptunk az első játékrészben, de a szünet után rendeztük a sorokat, sok helyzetet dolgoztunk ki – büszke vagyok a csapatra, hogy ekkor szenvedéllyel, győzni akarással harcolt. Bízom benne, hogy a helyzetkihasználásunk javulni fog és akkor több pontot szerzünk.

Sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani a győrieket (Fotó: Földi Imre)
Sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani a győrieket (Fotó: Földi Imre)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem a legjobb előjelekkel fogadta az MTK az ETO FC Győr gárdáját a 11. forduló rangadóján, hiszen a villámrajtot követően a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén egyaránt pont nélkül maradt, s ennek következményeként leszorult az első helyről. Sőt, a kék-fehérek annak tudatában léptek pályára vasárnap este, hogy mivel a Pécs és a Diósgyőr is nyert délután, lépéskényszerbe kerültek, és egy esetleges pontvesztéssel még a feljutást jelentő második helyre sem fér már oda. Ugyanakkor Győr fölött sem felhőtlen az ég, az ETO legutóbb egy hónapja, Ajkán győzött, az azóta lejátszott három meccsen egy pontot szerzett és visszacsúszott a tizennegyedik helyre. A két gödörben lévő együttesnek tehát úgy kellett a három pont, mint az éhezőnek egy falat kenyér.

Nagy lendülettel kezdett az ETO, bátor letámadása szemmel láthatóan nem ízlett a hazai gárdának. Amennyiben Óvári vagy Borsos egy kicsit higgadtabb, akár a vezetést is megszerezhették volna a győriek. Negyedórának kellett eltelnie, hogy felvegye a ritmust az MTK. Elsősorban a bal oldalon veszélyeztettek a kék-fehérek, Kovács Mátyás többször is meleg pillanatokat teremtett Fadgyas kapuja előtt, ám Bognár István és Futács Márkó sem tudott élni a lehetőséggel. Magad uram, ha szolgád nincsen: mivel a társak elhibáztak a helyzeteket, Kovács Mátyás a saját kezébe vette a dolgot és fél óra elteltével szépségdíjas gólt szerezve megérdemelten juttatta előnyhöz csapatát.

A térfélcserét követően ugyan támadólag lépett fel az MTK, ám egyetlen valamire való helyzetet tudott csak kidolgozni, Szépe pedig elhibázta a ziccert. Aztán szép lassan belekényelmesedett a meccsbe a házigazda, a Győr pedig megérezte a vérszagot. Priskin ugyan kihagyta ordító ziccerét, ám Toma a hajrában már nem kegyelmezett. És ezzel nem volt még vége, előbb Vitális, majd Priskin lábában is ott volt a három pontot érő gól, ám elhibázták a meccslabdát. A látottak alapján az MTK örülhet a döntetlennek.

Légipárbaj (Fotó: Földi Imre)
Légipárbaj (Fotó: Földi Imre)

 

11. FORDULÓ
Október 9.
Budafoki MTE–HR-Rent Kozármisleny3–0
Dorogi FC–Aqvital FC Csákvár1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Credobus Mosonmagyaróvár 0–1
Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC2–1
Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás 1–2
Kolorcity Kazincbarcika SC–BFC Siófok 2–3
Pécsi MFC–Soroksár SC2–1
FC Ajka–Tiszakécskei LC1–1
Békéscsaba 1912 Előre–Diósgyőri VTK 1–2
MTK Budapest–ETO FC Győr1–1

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC116513–7+623
2. Diósgyőri VTK117419–14+521
3. MTK Budapest1162332–19+1320
4. Gyirmót FC Győr1161420–11+919
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1153314–12+218
6. Kazincbarcika1151514–17–316
7. Soroksár SC1144316–14+216
8. Szentlőrinc SE1144317–17016
9. FC Ajka1143415–13+215
10. ETO FC Győr1143411–9+215
11. Tiszakécske114349–10–115
11. Szombathelyi Haladás114349–10–115
13. BFC Siófok1143411–14–315
14. Nyíregyháza Spartacus1142515–13+214
15. FC Csákvár1135313–12+114
16. Budafoki MTE1134411–14–313
17. Mosonmagyaróvár113269–18–911
18. Kozármisleny1131712–22–1010
19. Békéscsaba 1912 Előre1123614–16–29
20. Dorogi FC111469–21–127

 

Az ETO sokszor felülkerekedett az MTK-n (Fotó: Földi Imre)
Az ETO sokszor felülkerekedett az MTK-n (Fotó: Földi Imre)

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek, 1–1.

93. perc: Somodin múlott, hogy nem maradt pont nélkül az MTK, az utolsó pillanatban ómég ziccerben védte Priskin közeli lövését.

91. perc: Vitális lábában volt a győriek győztes gólja, ám három lépésről a léc fölé bombázta a labdát.

Három perc a hosszabbítás.

Futácsnak sem ment (Fotó: Földi Imre)
Futácsnak sem ment (Fotó: Földi Imre)

 

83. perc: Bognár István kapott sárga lapot.

81. perc: Benczenleitner bal oldali beadását Babati kapura pörgette, a labda Somodiról Toma elé pattant, aki 8 méterről higgadtan a jobb alsóba lőtt, 1–1.

76. perc: Tuboly helyére Vitális érkezett a Győrben.

75. perc: MTK-csere: Kovács Mátyást Nagy Barnabás, Nagy Zsombort Horváth Artúr váltja.

74. perc: Zsóri kapott sárga lapot.

71. perc: Ezt megúszta az MTK: Toma jobb oldali beadását Babati a rövidnél, sarokkal lekészítette Priskinnek, aki öt méterről kapura bombázott, a labda egy védőn felpörögve pattant szögletre.

69. perc: Borsos Babati váltja a Győrben.

67. perc:Kovács Máté is kap egy sárgát.

65. perc:Priskin buktatta Katát, sárga.

64. perc: Kettős MTK-csere: Futács–Zsóri, Medgyes–Palincsár.

62. perc: Borsos 17 méteres, jobb lábas lövése a jobb sarokról jött ki.

58. perc:Benczenleitner kapott sárga lapot egy rosszul sikerült belépőt követően.

55. perc: Kovács Máté lyukra futtatását igencsak elnézték a győri védők, a leálló Csinger mellett Szépe elvitte a labdát, ám mielőtt elhúzta volna Fadgyas mellett is, a vendégek hálóőre leszedte a lábáról a labdát.

53. perc: Bognár jobb oldali szögletét követően nem tudtak felszabadítani a győriek, Kovács Máté 13 méteres, lábak között elsuhanó lövésénél résen kellett lenni Fadgyas kapusnak. A kipattanó labdát aztán Bognár a kapu mellé bombázta.

46. perc: Tímár Krisztián hármas cserére szánta el magát:Óvári–Priskin, Kiss Balázs–Kovács Krisztián, Kiss Bence–Kovács István.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés

45+1. perc: Vége az első játékrésznek.

Egy perc a hosszabbítás.

45. perc: Csonka rúgott oda sárga lapot érően Futácsnak.

40. perc:Kata lerántotta az őt kicselező Kiss Bencét, jogos a sárga.

A győri védők még a levegőt is igyekeztek elszívni Futács Márkóék elől (Fotó: Földi Imre)
A győri védők még a levegőt is igyekeztek elszívni Futács Márkóék elől (Fotó: Földi Imre)

37. perc: Ezúttal a szerencse az MTK-val volt: Toma 22 méteres, középről leadott ballábas lövésénél Somodi már verve volt, de a hazai kapufa kisegítette a kék-fehérek kapusát.

28. perc: GÓL!!! Kovács Mátyás a tizenhatos bal oldali vonalától tolt egyet befelé a labdán, majd 11 méterről, jobb a hosszú sarokba tekert, 10.

24. perc: Kényszerű csere az MTK-nál, a megsérült Mezei helyére Kovács Máté érkezett.

21. perc: Medgyes cselezte be magát az ötös bal sarkáig, legurítását Futács nagy helyzetben kapura lőtte, de a labda egy védőn irányt változtatva elkerülte a kaput.

20. perc:Tuboly kapott sárga lapos figyelmeztetést.

19. perc: Kovács Mátyás kevergetett a bal oldali alapvonalnál, visszagurítását Bognár István 8 méterről, a rövid sarokról rápörgette, Fadgyas nagyot nyújtózkodva kitenyerelte a labdát.

10. perc: Kovács Mátyás kapott egy remek keresztlabdát a bal oldalon, de kicsit hosszan vette át,és a bevetődő Papp Milán az ötös jobb sarkán, bevetődve, labdával együtt eltakarította. Láttunk már ilyenért tizenegyest ítélni...

A győriek az első percekben meglepték a kényelmesen kezdő hazai gárdát  (Fotó: Földi Imre)
A győriek az első percekben meglepték a kényelmesen kezdő hazai gárdát (Fotó: Földi Imre)

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak fehér-kékben, a vendégek tiszta zöldben léptek pályára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az elmúlt három mérkőzését egyaránt elvesztő, de még mindig második helyezett MTK a 10. helyen álló ETO FC Győr ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik