Budafok: „A hibát elkövettük, ezt nem is tagadjuk, de…”

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 09:06
Mint beszámoltunk róla, az a veszély fenyegeti az NB II-es Budafoki MTE-t, hogy mindhárom bajnoki pontot elveszíti a Kozármisleny ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés után, mivel október 9-én jogosulatlanul szerepeltették csereként a 19 éves Szűcs Zsoltot, aki egy nappal korábban a BLASZ I-es második csapatban piros lapot kapott a Rákosmente ellen, emiatt az első keretben sem szerepelhetett volna másnap. A Kozármisleny ezért óvott. A hiba miatt lemondott a budafoki sportigazgató, Oláh Lóránt és Varga Péter technikai vezető.

A budafoki Szűcs Zsolt (balra) a Kozármisleny elleni mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A budafoki Szűcs Zsolt (balra) a Kozármisleny elleni mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A budafoki Szűcs Zsolt (balra) a Kozármisleny elleni mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A budafoki Szűcs Zsolt (balra) a Kozármisleny elleni mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A budafoki Szűcs Zsolt (balra) a Kozármisleny elleni mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)

„A hibát elkövettük, ezt nem is tagadjuk, sportigazgatónk és technikai vezetőnk vállalta a személyes felelősséget ezért – mondta lapunknak Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke. – A pénzbüntetést el is fogadnánk, de azt ellentétesnek éreznénk a sport szellemével, ha elvennék a pontjainkat. A hetvenhetedik percben cseréltük be játékosunkat, amikor már kialakult a végeredmény, nem volt eredményt befolyásoló tényező a pályára lépése, és a fiatalszabály miatt állítottuk be, mivel egyetértünk az MLSZ törekvésével a fiatalok szerepeltetésével. Van arra UEFA-precedens is, hogy ha egy játékos jogosulatlan beállása nem befolyásolja a végeredményt, az csak pénzbüntetést vont maga után, mint 2010-ben a Debrecen és a bolgár Liteksz El-selejtezőjében, amikor Máté Péter a kilencvenedik percben állt be jogosulatlanul. Klubunk többször tanúbizonyságát adta sportszerű hozzáállásának, a koronavírus-járvány idején például az NB I-ben maradásunkat kockáztattuk azzal, hogy a Honvéd kérésére hozzájárultunk a meccs elhalasztásához. Ezúttal is csak azt szeretnénk, ha a fegyelmi bizottság döntése igazodna a sportszerűség elveihez.”

Legfrissebb hírek

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:36

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Magabiztos győzelmet aratott a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Kozármisleny: csapatot és osztályt is vált a nyáron érkezett volt U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 13:31

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Vereség a gyász után: nyert a Szeged a Kozármisleny ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik