NB III: edzőváltás a Bánknál, Balog Zsolt távozott a klubtól

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 13:19
null
Gyengén rajtolt az újonc Bánk-Dalnoki Akadémia az NB III-ban (Fotó: Nógrád Megyei Hírlap/Hegedűs Márk)
Már nem Balog Zsolt irányításával készül a következő bajnoki mérkőzésre a labdarúgó NB III Közép-csoportjában újonc, egyben sereghajtó Bánk-Dalnoki Akadémia – számolt be róla a nool.hu megyei portál.


Az NB III-ban újonc együttes irányítását a nyáron kinevezett Balog Zsolttól a megyei I. osztályban szereplő második csapat trénere, Tábori Ákos vette át, akinek munkáját két rutinos játékos segíti, Cseri Gergő és Kiss Károly. Az új vezetőedző mellett az erőnléti felkészítő személye is megváltozott, Berkes Zsolt csatlakozott a bánki gárda stábjához.

A sereghajtó Bánk-Dalnoki Akadémia az NB III Közép-csoportjában eddig csupán egy pontot szerzett a Makó elleni 2–2-s döntetlennel, a további hét bajnokiját elveszítette. Az együttes a 9. fordulóban vasárnap, berkenyei albérletében a szintén egypontos Monort fogadja.

AZ ÁLLÁS (A BALASSAGYARMAT VISSZALÉPÉSE MIATT IDEIGLENES)
1. Iváncsa KSE 8 7 1 28– 4 +24 22
2. ESMTK 8 6 1 1 16– 6 +10 19
3. Hódmezővásárhelyi FC 8 6 1 1 15– 6 +9 19
4. Dunaújváros 8 5 3 22– 8 +14 18
5. Majosi SE 8 4 2 2 12–14 –2 14
Budapest Honvéd-MFA II. 8 4 2 2 12–14 –2 14
7. MTK Budapest II. 8 4 1 3 20– 9 +11 13
8. Balassagyarmati VSE 8 4 1 3 11– 4 +7 13
9. Szekszárdi UFC 8 4 1 3 8– 8 0 13
10. Újpest FC II. 8 4 4 10–13 –3 12
11. Meton-FC Dabas SE 8 3 3 2 10– 7 +3 12
12. PTE-PEAC 8 3 1 4 11–12 –1 10
13. Ceglédi VSE 8 3 5 10–19 –9 9
14. Paksi FC II. 8 1 6 1 15–14 +1 9
15. Makó FC 8 2 2 4 10–14 –4 8
16. Ferencvárosi TC II. 8 2 1 5 15–19 –4 7
17. Szolnoki MÁV FC 8 2 6 14–22 –8 6
18. Kecskeméti TE II. 8 2 6 10–23 –13 6
19. Monor 8 1 7 8–21 –13 1
20. Bánk-Dalnoki LA 8 1 7 6–26 –20 1

 

Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15
Ezek is érdekelhetik