NB II: másodszor is visszatért a középpályás a Nyíregyházához

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 13:28
null
Visszatért (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A legutóbb a Vasast erősítő, de nyáron szabadon igazolható vált Pekár László másodszor is visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacushoz – számolt be róla a klub honlapja.




Új játékost igazolt a Szpari, akit nem kell bemutatni a szabolcsi szurkolóknak, hiszen Pekár László kétszer is volt már a Nyíregyháza futballistája.

A 29 éves labdarúgó 2014-ben, az NB I-es feljutás után érkezett először Nyíregyházára Kecskemétről és első idényében összesen 18 gólig jutott nyíregyházi színekben.

2015 nyarán, a Szpari kizárása után a Puskás Akadémia szerződtette, majd 2017 nyarán visszahívta őt a Spartacus. 2019 tavaszáig a szabolcsiaknál futballozott, amikor az NB I-es Mezőkövesd igazolta át.

Az előző három idényben aztán a Vasas futballistája volt, ám az angyalföldiek idén nyáron nem számítottak rá a feljutás után – a DVSC elleni mérkőzést megelőzően sportigazgatói döntésre kikerült a keretből – és augusztus 31-én szerződést bontottak vele.

A szabadon igazolható Pekárral ma mindenben megállapodott a Nyíregyháza, a rutinos középpályás két évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Adamcsek Máté (PMFC), Artner Dávid (Szombathelyi Haladás), Baki Ákos (MTK), Csősz Richárd (Tiszakécskei LC), Deutsch Bence (Siófok), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Girdán Levente (DVTK II), Kalocsai László (Sényő – kölcsönből vissza), Kovács Norbert, Motkó Benjamin (mindkettő Tállya – kölcsönből vissza), Oláh Benjámin (Nyíregyháza Spartacus II), Pantovics Nikola (szerb-magyar, Békéscsaba), Pekár László (szabadon igazolhatóként szeptemberben – legutóbb Vasas), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, MTK Budapest), Szerető Krisztofer (FTC, legutóbb Soroksár)
Távozók: Banyoi Andrei (román-magyar, AS FC Buzau – Románia), Csilus Ádám (Szentlőrinc), Debreceni Zalán (Haladás – kölcsönből vissza, onnan Paks), Csörgő Raul (Szentlőrinc), Kaka Amedome Godwords (ghánai, MTK – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Békéscsaba – kölcsönbe),Nemes Milán (Putnok), Pócsik Botond (III. Kerületi TVE, onnan FTC II), Szabó Bálint (Újpest), Sztankó Dávid (Sényő – kölcsönbe), Nikola Vasziljevics (szerb-magyar, tiszaújvárosi kölcsön után Füzesgyarmat), Zamostny Balázs (Tiszakécske)

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik