NB II: fiatal középhátvéddel erősített a Pécs

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 10:03
null
Takács Zsombor ismét a másodosztályban bizonyíthat (Fotó: pmfc.hu)
A 23 éves Takács Zsomborral erősítette meg hátvédsorát a másodosztályú Pécsi MFC – adta hírül a baranyai klub honlapja.

Takács Zsombor a Dalnoki Akadémián kezdett el futballozni, majd az MTK, a Puskás Akadémia és a Ferencváros utánpótláscsapataiban szerepelt. Takács a 2017–2018-as szezonban két mérkőzésen a Ferencváros NB I-es keretében is szerepelt, de lehetőséghez ekkor még nem jutott. A következő bajnoki évadban azonban már nem maradt el az első osztályú debütálás, a fiatal hátvéd kezdőként végigjátszotta a Ferencváros Paks ellen 3–0-ra megnyert tavaszi bajnokiját. A ferencvárosi pályafutást két szezon NB II-es szereplés követte a Soroksár csapatában, ahol összesen 36 alkalommal lépett pályára a másodosztályban. A 2021–2022-es idényt Takács a BVSC-Zugló NB III-as csapatában töltötte, ahol 31 bajnokin szerepelt és két gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Bohata Ádám(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Hadaró Valentin(Kecskemét – kölcsönbe),Harsányi István(Szentlőrinc),Keresztes Barna(Kozármisleny – kölcsönből vissza),Kovács Péter(Szolnok), Takács Zsombor (BVSC-Zugló),Terbe Botond(Vasas),Tóth-Gábor Kristóf(Haladás)
Távozók:Adamcsek Máté(Nyíregyháza),Bíró Bence(MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA),Bukrán Erik(?),Hursán György(Haladás),Króner Martin(Soroksár),Geiger Norbert(Tiszakécskei LC),Sági Milán(Kecskemét),Zsemlye Balázs(Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),Vukman Donát(?)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
13 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
20 órája

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik