Játékossors: Budapesten kezdi edzői pályafutását Davide Lanzafame

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 21:53
null
Lanzafame már levezényelte csapata első edzését (Fotó: Dömötör Csaba)
Davide Lanzafame, a labdarúgó NB I kétszeres gólkirálya lett a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő Pestszentimrei SK vezetőedzője.

 

A hírt csütörtökön Lévai István Zoltán, a Fidesz-KDNP pestszentlőrinc-pestszentimrei választókerületi elnöke jelentette be a közösségi oldalán, majd a klub is megerősítette. Davide Lanzafame már meg is tartotta első edzését az 1908-ban alapított klubnál.

A 35 éves olasz tréner öt csapatban – köztük a Juventusban is – játszott hazája élvonalában, majd először 2013-ban szerepelt a Budapest Honvédban, ahova 2016-ban visszatért és bajnoki címre vezette a kispestieket. Ezt követően 2018-ban egy idényre a Ferencvároshoz igazolt, amellyel szintén bajnoki aranyérmet nyert, majd másodszor is visszatért a Honvédhoz, amellyel elhódította a Magyar Kupát. Mindkét magyarországi klubjával egyszer-egyszer lett gólkirály.

Pályafutása végén előbb a török másodosztályú Adana Demirsport, majd az olasz Vicenzát erősítette.

Kapcsolata nem új keletű a Pestszentimrei SK-val, ugyanis tavaly május végén, amikor Magyarországra látogatott, a klub U19-es csapatának vendége volt, a Szent István SE elleni meccs után angol nyelven elmondta az észrevételeit, a mérkőzés szünetében pedig a PSK-ban focizó kisebb gyerekek játékába is beszállt.

Legfrissebb hírek

Az MTK bejelentette Hej Viktor távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:40

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:38

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
Tegnap, 10:57

Szlovén gólkirállyal erősítette meg keretét az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:22

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:08

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 11:31

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13
Ezek is érdekelhetik