NB II: Szegeden folytatja a fiatal debreceni támadó

Vágólapra másolva!
2022.06.20. 15:29
Szegeden folytatja pályafutását a 20 éves debreceni támadó, Pintér Ádám – számolt be róla a klub honlapja.
Pintér Ádám Debrecenből érkezett Szegedre (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Pintér Ádám Debrecenből érkezett Szegedre (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Pintér Ádám Debrecenből érkezett Szegedre (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)

A 2001-es születésű támadó Szolnokon kezdte pályafutását, majd 2016-ban került a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. A 2019–2020-as idényben szerepelt a Balmazújvárosban és a Kaposvárban is, majd a 2020–2021-es évadban a másodosztályt megnyerő DVSC egyik alapembere volt. Pintér az NB I legutóbbi idényében azonban már egy kisebb sérülés miatt kevesebb szerephez jutott, mindössze négy mérkőzésen lépett pályára.

„Azzal a céllal érkeztem, hogy minél több játéklehetőséghez jussak.
– kezdte a támadó. – Az előző kiírásban sérüléssel küszködtem, emiatt kevesebb lehetőséget kaptam Debrecenben, de most százszázalékosnak érzem magam. Nagyon tetszenek a körülmények: a stadion gyönyörű és az edzőpályák minősége is kifogástalan. Pozitívan várom az előttem álló időszakot.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők:Gera Norbert(Budapest Honvéd),Illés Richárd(Tiszafüred – kölcsönből vissza),Kovács Gergő(Debreceni VSC),Pintér Ádám (Debreceni VSC),Tóth Bence(Vasas),Varga Bence(Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók:Csoboth Kevin(Mol Fehérvár – kölcsönből vissza),Debreceni Ákos(Paksi FC – kölcsönből vissza),Horváth Krisztofer(Torino FC – Olaszország, kölcsönből vissza),Kovács Milán(Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
20 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
22 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
22 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik