NB II: Gera Norbertet szerződtette a Szeged

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.20. 13:27
null
Gera Norbert Szegeden folytatja pályafutását (Fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Gera Norbert személyében a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, 18 éves védőt szerződtetett a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

 

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 2004-es szegedi születésű játékos első számú posztja jobbhátvéd, de a védelem bármely pontján bevethető. Gera Norbert Sándorfalván kezdte pályafutását, később megfordult a SZEAC csapatában is, mielőtt 2017-ben a Budapest Honvéd akadémiájára került.

„Komoly fejlődési lehetőséget jelent, hogy az NB II-es kerettel edzhetek. Célom, hogy idővel bemutatkozzak és minél több játékpercet gyűjtsek. Hatalmas megtiszteltetés, hogy sándorfalviként a legnagyobb szegedi csapatban játszhatok. Mindent megteszünk azért, hogy elérjük a célunkat és feljussunk az NB I-be!” – nyilatkozta Gera Norbert a szeged-grosicsakademia.hu.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Gera Norbert (Budapest Honvéd), Illés Richárd (Tiszafüred – kölcsönből vissza), Kovács Gergő (Debreceni VSC), Tóth Bence (Vasas), Varga Bence (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók: Csoboth Kevin (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza), Debreceni Ákos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, kölcsönből vissza), Kovács Milán (Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Vereség a gyász után: nyert a Szeged a Kozármisleny ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Pontot szerzett az újonc Szegeden, és a győzelemtől sem állt messze

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:46

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00
Ezek is érdekelhetik