NB II: bombagólt lőtt nekik tavasszal, most leigazolták

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 11:19
A labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC együttesében folytatja pályafutását a legutóbb a Budaörsöt erősítő támadó, Winkler András – számolt be róla a klub honlapja.



Winkler András budaörsi színekben bombagólt lőtt a Kécskének tavaly, amely most leigazolta őt (Fotó: Meder István)
Winkler András budaörsi színekben bombagólt lőtt a Kécskének tavaly, amely most leigazolta őt (Fotó: Meder István)


A 21 esztendős, korábbi utánpótlás-válogatott szélső támadó tavaly szeptemberben bombagólt lőtt a Budaörs színeiben a Tiszakécske ellen, ezzel járult hozzá az akkori 3–0-s sikerhez. A Budaörsön azonban ez sem segíthetett, a csapat búcsúzott a másodosztálytól, a 29 bajnokin négyszer eredményes Winkler azonban nem elégedetlen az előző idénnyel.

A kiesés ellenére mondhatom, hogy nem volt rossz idényem Budaörsön, és ezután igazolhattam most Tiszakécskére – fejtegette a kécskeiek honlapján. – Korábban a Haladásban, Sopronban, majd Mosonmagyaróváron futballoztam – másfél évig játszottam Óváron, ahol jelentős NB II-es tapasztalatot szereztem alapemberként. Ezután az osztrák harmadik vonalba szerződtem, ami rossz döntés volt, hiszen átmenetileg lekerültem a honi labdarúgás térképéről. Onnan nem is tudtam egyből visszatérni a hazai NB-s osztályokba, a megyei első osztályban, Csornán kaptam lehetőséget, azt követően igazoltam Lipótra az NB III-ba, majd tavaly nyáron az NB II-es Budaörshöz. Az elmúlt idényben talán a legnagyobb gólomat éppen a Tiszakécskének lőttem, amikor 3–0-ra nyertünk. Azért jöttem ide, mert a tiszakécskei keret alkalmas arra, hogy a brusztolós mezőnyben szép focit játsszon. Úgy gondolom, hogy az első tíz hely valamelyikének megszerzése lehet a célunk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Winkler András (Budaörs)
Távozók: Kosznovszky Márk (MTK – kölcsönből vissza), Kovács Barnabás (ZTE – kölcsönből vissza), Máté Zsolt (Újpest FC – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
21 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik