NB II: Aczél Zoltán mégsem tart a másodosztályba a Kozármislennyel

D. S. B./ P. K.D. S. B./ P. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 11:30
null
Aczél Zoltán mégsem marad Kozármislenyben (Fotó: kozarmisleny.hu)
Bár Aczél Zoltán szóban mindenben megegyezett az NB III Közép-csoportjában bajnoki címet szerző és másodosztályba jutó HR-Rent Kozármisleny vezetőségével, egyik másodedzője nem hosszabbított, ami miatt a vezetőedző is távozik a baranyai futballcsapattól.

 

A Kozármisleny már korábban bejelentette, szóban sikerült megegyezni Aczél Zoltán vezetőedzővel a hosszabbítás feltételeiről és megbeszélték a következő idény lehetőségeit, ugyanakkor Aczélnak feltétele volt a szerződés aláírása előtt, hogy a stáb többi tagjával is hosszabbítsanak. Miután azonban az egyik másodedző nem fogadta el a Kozármisleny hosszabbítási ajánlatát, Aczél Zoltán is a távozás mellett döntött – számolt be róla a baranyai klub honlapja.

Az 55 esztendős szakvezető 2021. június 1-jén vette át a Kozármisleny irányítását, mellyel veretlenül, huszonhét győzelemmel és tizenegy döntetlennel nyert bajnoki címet az NB III Közép-csoportjában és jutott fel az NB II-be.

„Csodálatos év volt – mindenhol vannak apróbb súrlódások, kisebb viták, de ettől függetlenül minden stimmelt! Az eredmények jöttek, a játék javult: az a csapat, amely harminc pontra volt az előző évben a bajnoki címtől, néhány új játékossal most toronymagasan, veretlenül nyerte meg a bajnokságot. Mi adjuk a gólkirályt, mi adjuk a második helyezettet a góllövőlistán. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztem és a labdarúgóink között, nagyon jó volt velük dolgozni, szeretem őket, fáj, hogy nem velük dolgozom tovább. Ezt még nehéz most megemészteni, de tudom, hogy felemelik a fejüket, úgy, ahogy én is, és teszik a dolgukat tovább, hiszen kiváló emberek, szakmailag is megfelelőek arra a feladatra, ami rájuk vár” – fogalmazott a kozarmislenyfc.hu-nak Aczél Zoltán.

A Kozármisleny a honlapján ismertette, hogy Volcsányi Csaba kapusedzővel szerződést hosszabbítottak, a klubvezetők pedig már dolgoznak a vezetőedző pótlásán.

A Nemzeti Sport úgy értesült, Aczél Zoltán az NB II egyik kiesőjénél folytathatja edzői pályafutását, a csakfoci.hu is erről ír – Pintér Attilát válthatja a III. Kerületnél.

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
6 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik