NB II: a korábbi élvonalbeli kapus Soroksáron folytatja

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 13:21
null
Holczer Ádám visszatért Soroksárra (Fotó: soroksarsc.hu)
A rutinos kapus, Holczer Ádám a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC együttesében folytatja a pályafutását, sőt, Pintér Dominiket is megszerezte a XXIII. kerületi klub – számolt be róla a soroksáriak honlapja.



A Soroksár szurkolói számára nem kell bemutatni Holczer Ádámot, aki 2014 nyara és 2016 vége között eredményes két és fél évet töltött el a klubnál. A kapus ezt követően szerepelt a Ferencvárosban, majd szintén az NB I-ben, Pakson, ezt követően az előző idényben az NB II-es Tiszakécskében játszott. Kécskén alapember volt, hiszen 36 bajnokin védett. A 34 évesen még mindig remek fizikai állapotban lévő kapussal szemben egyértelmű elvárás, hogy rutinjával segítse a fiatalokat.

A védelem bal oldalának megerősítésére Pintér Dominik érkezett a másodosztályból kieső Budaörstől, ő a 2014–2015-ös idényben már szintén szerepelt Soroksáron. Személyében gyors, ballábas játékossal bővült Lipcsei Péter együttese, aki a télen távozó Pászka Lóránd pótlásában lehet segítségükre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Holczer Ádám (Tiszakécske), Hajdú Roland (Dorog – kölcsönből vissza), Pintér Dominik (Budaörs), Tóth Dominik (Vác FC – kölcsönből vissza)
Távozók:Csontos Dominik(FTC– kölcsönből vissza),Gyömbér Gábor(visszavonult),Katona Máté(FTC– kölcsönből vissza),Nagy Olivér(FTC – kölcsönből vissza),Orosz Marcell(FTC – kölcsönből vissza),Redzic Damir(FTC – kölcsönből vissza),Szerető Krisztofer (FTC–
kölcsönből vissza, majd Nyíregyháza), Varga Ádám (FTC– kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
21 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik