NB II: a keddi események után távoznia kell az ETO edzőjének

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 16:29
null
Klausz Lászlót felmentették a munkavégzés alól Győrben (Fotó: Árvai Károly)
Egy nappal azután, hogy 17 éves fia, Klausz Milán az ETO-ból Zalaegerszegre igazolt, a győri klub vezetősége felmentette a munkavégzés alól Klausz László vezetőedzőt.

 

„A tegnap nyilvánosságra került események következtében a klubvezetés és a vezetőedző közötti bizalom visszafordíthatatlanul megromlott, így Klausz Lászlót azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, ennek értelmében a mai naptól már nem látja el a felnőttcsapat vezetőedzői feladatait” – olvasható az ETO hivatalos honlapján.

A klub közleménye nem részletezi, hogy pontosan mi áll a háttérben, de arról kedden mi is beszámoltunk, hogy Klausz László fia, Klausz Milán az NB I-es ZTE-hez igazolt.

Úgy tudjuk, Győrben már jó ideje folynak az egyeztetések arról, hogy a következő idénytől ki irányítsa a csapatot, s ha a fia nem távozik, akkor sem biztos, hogy Klausz maradhatott volna az együttes élén.

Az ETO az előző idényben a hetedik helyen végzett az NB II-ben, és elődöntős volt a Magyar Kupában.

Klausz Milán és Klausz László (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Klausz Milán és Klausz László (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik