NB II: Kécskén és Csákváron is hosszabbítást ért a bennmaradás

G. J.G. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 14:58
Miközben a nemzetközi labdarúgás mai híradásai arról szólnak – és a Nemzeti Sport Online is beszámolt róla –, hogy a német Hertha BSC-nél Felix Magath vezetőedző annak ellenére nem marad, hogy az osztályozó megnyerésével bent tartotta a berlinieket a Bundesligában, a Nemzeti Sport információja szerint két NB II-es labdarúgócsapatnál, a Tiszakécskénél és a Csákvárnál is új szerződést ért a másodosztályú tagság meghosszabbítása.



Visinka Ede további egy évig irányíthatja a Tiszakécskét (Fotó: Tumbász Hédi)
Visinka Ede további egy évig irányíthatja a Tiszakécskét (Fotó: Tumbász Hédi)


Tiszakécskén tavaly szeptember közepén vette át az akkor sereghajtó újonc irányítását Visinka Ede, aki a 2020–21-es kiírásban még a Csákvárt irányította. Az első hetek ismerkedését követően egészen a 13. fordulóig abszolút kilátástalannak tűnt a Bács-Kiskun megyei alakulat helyzete, hiszen mindössze 2 (!) ponttal állt az utolsó helyen.

Ekkor nem volt ember a Földön, aki nagy tétben fogadni mert volna a bennmaradásunkra – vélekedett a Nemzeti Sportnak Visinka Ede, miután csapata vasárnap a 13. helyen fejezte be a bajnokságot. – Az első győzelem megszerzését követően az őszi szezon hátralévő részében sikerült életben tartani reményeinket, s bár utolsóként fordultunk a tavaszi idényre, helyzetünk már nem volt reménytelen. A jól sikerült téli felkészülés után aztán remekül szerepeltünk a folytatásban, tizenkét meccsünkből nyolcat megnyertünk, kétszer pedig döntetlenre végeztünk és feljöttünk a 10. helyre. A hajrára ugyan mentálisan elfáradtunk a nagy menetelésben, de bent maradásunkat már nem fenyegette veszély.”

Visinka Ede számára pedig a bennmaradás kiharcolása egyéves szerződéshosszabbítást ért, így a következő idényben is ő irányítja a tiszakécskei gárdát.

Tiszakécske mellett Csákváron is úgy döntöttek a klubvezetők a hétvégi bajnoki zárást követően, hogy Tóth Balázzsal képzelik el a következő idényt. A csapatot a 29. forduló után a 19. helyen átvevő, az NB II-ben újonc edző számára nem volt idő az ismerkedésre, azonnal hozni kellett az eredményeket. Kilenc meccsen négy győzelmet és három döntetlent ért el csapatával (tehát csak kétszer kapott ki), s bár csak az utolsó játéknapon, az Ajka 1–0-s legyőzésével biztosította a másodosztályú tagságot, végül a 12. helyen ért célba. Tóth Balázs egy plusz egyéves szerződést írt alá a csákváriakkal.

AZ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Vasas FC 38 25 10 3 80–22 +58 85
2. Kecskeméti TE 38 23 8 7 75–36 +39 77
3. Diósgyőri VTK 38 21 9 8 57–40 +17 72
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 38 19 9 10 64–34 +30 66
5. BFC Siófok 38 15 14 9 42–37 +5 59
6. Szombathelyi Haladás 38 16 9 13 37–30 +7 57
7. ETO FC Győr 38 16 8 14 57–46 +11 56
8. Soroksár SC 38 14 10 14 67–61 +6 52
9. FC Ajka 38 14 9 15 49–49 0 51
10. Nyíregyháza Spartacus 38 13 11 14 45–51 –6 50
11. Pécsi MFC 38 12 12 14 38–39 –1 48
12. FC Csákvár 38 10 13 15 52–57 –5 43
13. Tiszakécske 38 12 6 20 41–65 –24 42
14. Budafoki MTE 38 11 9 18 39–50 –11 42
15. Békéscsaba 1912 Előre 38 10 12 16 53–69 –16 42
16. Szentlőrinc SE 38 10 12 16 39–57 –18 42
17. Dorogi FC 38 11 8 19 35–60 –25 41
18. Szolnoki MÁV FC 38 9 11 18 35–55 –20 38
19. Budaörs 38 8 14 16 40–61 –21 38
20. III. Kerületi TVE 38 9 10 19 36–62 –26 37

 

Legfrissebb hírek

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
17 órája

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52
Ezek is érdekelhetik