NB II: rutinos támadó szerződött a Tiszakécskéhez

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.17. 14:06
null
Vólent Roland legutóbb Szolnokon futballozott (Fotó: Nagy Balázs/Új Néplap)
A 29 esztendős Vólent Roland csatlakozott az NB II-es Tiszakécskei LC labdarúgócsapatához, a támadó 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött a klubbal – számolt be róla a klub honlapja.


Vólent Roland Békéscsabán, majd a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, a Honvédban aztán bemutatkozott az NB I-ben és az NB II-ben is. Utána a Siófok, a Békéscsaba és Balmazújváros színeiben játszott, majd a Gyirmót, a Békéscsaba és a Szolnok következett. Szolnokon két és fél évet töltött el, de az előző másfél esztendőben sérülések miatt kevesebbet játszott – mindössze 18 bajnoki jutott neki ez idő alatt, amelyeken egy gólt szerzett –, és télen távozott is a klubtól. Azóta egyénileg készült.

Nehéz időszak van mögöttem, hiszen egy bokaműtétet követően egy térdsérülés is hátráltatott – mondta a klubhonlapon a támadó. – Ezért az elmúlt másfél évem nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Szeretném magam újra felépíteni, és a Tiszakécske segítségére lenni. Hosszú távon gondolkodom. Szeretnék bizonyítani, legfőképpen magamnak, hogy újra arra szintre juthatok, mint a sérülésem előtt. Örülök, hogy a klub vezetése bizalmat szavazott nekem, ezt szeretném majd a pályán meghálálni. Egyben van a társaság, jönnek az eredmények is, biztos vagyok benne, hogy szép időszak vár ránk.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Balázs Benjámin
(MTK), Halasi Péter (Vác FC), Kosznovszky Márk (MTK – kölcsönbe), Marsa Levente (Kecskemét), Máté Zsolt (Újpest FC – kölcsönbe), Szabó Dávid (Dabas-Gyón), Vólent Roland (szabadon igazolhatóként márciusban, legutóbb Szolnok)
Távozók: Albert Ádám (Dabas-Gyón), Galacs Erik (Veszprém), Heffler Norbert (befejezte pályafutását), Horváth Adrián (Tiszakécske II), Horváth Attila (Dabas-Gyón), Szalay Szabolcs (ZTE FC – kölcsönből vissza), Tajti Norbert (Dabas-Gyón)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik