NB II: a Csákvárról távozó támadó Budaörsön kötött ki

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 09:03
null
Murai Márk (balra) Csákvárról teszi át a székhelyét Budaörsre (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörsi SC együttesében folytatja pályafutását Murai Márk, a 25 éves támadó Csákvárról teszi át székhelyét – számolt be róla a Pest megyeiek honlapja.




Murai Márk a Ferencvárosban nevelkedett, ahonnan Kaposvárra került, a felnőttek között is a Rákócziban mutatkozott be – 12 első osztályú mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően szerepelt Dunaújvárosban, Kazincbarcikán, Mezőkövesden, valamint Vácon is.

A BVSC-vel a Budapest-bajnokság I. osztályában, majd az NB III-ban szerepelt, onnan tavaly nyáron Csákvárra került, ahol az őszi szezonban 21 tétmérkőzésen egy gólt szerzett, igaz többször csereként szállt be. Nehezítette dolgát, hogy az NB II góllövőlistáját vezető Takács Tamással kellett megküzdenie a kezdőbe kerülésért. Murai tehát ősszel nem tudott meghatározó tagja lenni a Csákvárnak, így kérte szerződése felbontását, melyet a klub vezetői elfogadtak, így most szabadon igazolható játékosként kerül Budaörsre.

Murai előző csapatához, a Csákvárhoz kapcsolódó hír, hogy a klub kölcsönbe megszerezte a Gyirmóttól a belső védőt, Karacs Dánielt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők:
Csillag Dárius (Dorog), Galambos Ádám (Nyíregyháza Spartacus), Horváth Barnabás (Mol Fehérvár – kölcsönbe), Molnár Márkó (Füzesgyarmat), Molnár Tibor (ASD Ostuni 1945 – Olaszország), Murai Márk (Csákvár), Papp Kristóf (Puskás Akadémia II), Tányéros Ádám (Csákvár)
Távozók: Batizi-Pócsi Balázs
(BVSC), Bognár Dávid (Paks – kölcsönből vissza, onnan Kazincbarcika, kölcsönbe), Halmai Ádám (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza, onnan ZTE FC), Horváth Roland (?), Menyhárt Attila (befejezte pályafutását)

 

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55
Ezek is érdekelhetik