Létesítmény: letették az új nyíregyházi stadion alapkövét

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 13:20
null
Letették az új nyíregyházi stadion alapkövét (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Letették a több mint 19 milliárd forintból épülő új nyíregyházi stadion alapkövét a nyírségi nagyvárosban pénteken – írja az MTI.


Az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, Magyarország történetének legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése zajlik, Nyíregyházán pedig a három alapsportág, az úszás, az atlétika és a torna mellett egy negyedik, a futball is új otthont kap.

A Nemzeti stadionfejlesztési program keretében – a régi labdarúgóstadion elbontásával, egyes elemeinek megtartásával és újraépítésével – 8150 férőhelyes létesítmény épül több mint 19 milliárd forint költségvetési támogatásból, a létesítmény a tervek szerint 2023 végére készül el – közölte az eseményen Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, újabb, a nyíregyházi sport számára kiemelten fontos fejlesztés kezdődött el. Mint elmondta, az 1958-ban megépült stadionon története alatt csak kisebb javításokat végeztek, a mostani beruházás eredményeként azonban modern, UEFA-2-es minősítésű futballarénája lesz Nyíregyházának.

 

A stadion látványterve
A stadion látványterve
Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Katona Mátyás: Csak rajtam múlik, mire viszem a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:29

A Sepsitől igazolt támadót a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:24

Távozik Kozármislenyből az NB II-es gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 17:26

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Négy játékos távozását jelentette be a Nyíregyháza Spartacus

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 21:04

Elkészült az NB II sorsolása – Videoton–Honvéd presztízsmeccs a nyitányon

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 12:09

A Fehérvár bejelentette Bobál Gergely szerződtetését

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 17:22
Ezek is érdekelhetik